Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
10 előadásokat. Ezért mindenképpen leegyszerűsítettük műsortervünket, átalakítva aszerint, ahogy mi a nézőink problémáit elképzeltük. Előszeretettel mutattunk be egyfelvonásosokat, gyakran primitív darabocskákat időszerű kérdésekről. Elképzelésünk fő vonala nemcsak abban állott, hogy feltárjuk az előadások magas művészi értékét, hanem hogy azokat .érthetővé’ és .elérhetővé’ tegyük ... Elképzelheti, hogy hova vezetett mindez. Egyszerűsítési eljárásunk ellen maguk a falusi nézők tiltakoztak a legviharosabban ... A nézők határozottan követelték a teljes értékű, magas művészi színvonalú előadásokat. Nem maradt más hátra, mint belátni tévedésünket és eleget tenni a kívánságoknak." A színház levonta a tanulságokat és bár 1953-ban még játszott egyfelvonásosokat, 1954-től kezdve már csak „szabályos” művek szerepeltek műsorán. A 2229 előadás 630 ezer nézője ekkor már „valóságos” színházi előadásokat láthatott. A színház szervezete is kialakult, létszáma egyre emelkedett, nem ritkán 12 együttes is úton volt. S ha a felszabadulás előtti időkre nézve azt kellett jellemző vonásként megállapítani, hogy a csak valamennyire is színháznak nevezhető produkciók legfeljebb a városokig juthattak el, akkor ennek az 1954-es évnek a kimutatásai már arról tanúskodtak, hogy a 2229 előadás 70 százaléka kisközségekben bonyolódott le. Kialakult a játékterület is: elsősorban azok a megyék, ahol nem működött állandó színház s így nem került bele a tájszínházi ellátottság körébe. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a színház országos színházzá fejlődött. Nézőit és megtett kilométereit egyaránt milliós számokkal kezdte mérni. S a körülmények, a működés feltételei korántsem fejlődtek azonos arányban a feladatokkal. Sikerült ugyan három helyen — Székesfehérváron, Szombathelyen és a Salgótarján melletti Baglyasalján —, úgynevezett központi szállásokat kialakítani, hogy ne kelljen állandóan a fővárosból végtelen utakat és „üres" kilométereket megtenni s rossz kis vidéki szállodácskák „kegyelmére" bízva találni nyugvóhelyeket. De közben váltogatni kellett a fővárosi központot, magát az alkotó műhelyt, ahol a produkciók szoros egymás mellettiségben készültek. 1954-ben át kellett adni a kis Madách Színházat és két évre a Kölcsey utcai volt Omnia moziba költözni; a helyzetet csak az javította némiképp, hogy 1955 októberének végén a Nagymező utcában, a jelenlegi Irodalmi Színpad helyiségében rendezkedhettek be, egy olyan épületben, amely mégiscsak színházüzem számára készült. A következő év hozta meg az új elnevezést is: ekkor vette fel a most már a szocialista magyar színjátszás elismert részévé vált szervezet a Déryné Színház nevet. A változás igazi oka ezúttal is a közönségben, a társadalomban rejlett. A magyar parasztság ezekben az években már elindult az új életforma megteremtése felé, amely út során, ha még nem is szűnhettek meg az alapvető különbségek a falu és a város között, a világosan kitűzött cél mégis úgy hangzott, hogy a falvak élet- és munkafeltételeit közelíteni kell a városi munkához és élethez. A városiasodó és csakhamar várossá előlépő nagy települések lakóit egyre kevésbé elégítette ki az, hogy hozzájuk csak egy „falu’’-színház jár; és valóban, talán szerencsésebb volt az egész ország színházát a magyar színháztörténet legendás alakjáról, a nemzet lelkesedését mintegy megszemélyesítő Déryné Széppataki Rózáról elnevezni. Mert lassanként az országos elismerés is megszületett. 1953- ban az együttes meghívást kapott a III. Vidéki Színházi Hétre, hogy legjobb produkcióját bemutassa. Ekkor Egri Viktor Közös út, majd 1954-ben Csizmarek Bújócska című zenés vígjátéka, 1955-ben Zapolska Dulszka asszony erkölcse című társadalmi drámája, végül 1956-ban Sásdi Sándor Cseresznyevirág című paraszttragédiája jelezte az egymást követő fesztiválokon a színház sokoldalú, egyéni hangvételű munkáját. De közben a színház hű maradt a faluhoz is. 1958-59- ben még mindig olyan településeken tartotta legtöbb előadását, ahol a lakosság létszáma a 3—5000 fő között mozgott. — Az ellenforradalom — érthető módon — a Déryné Színházat is megtámadta. Válaszul a színház új erővel kéz-
