Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
tized tapasztalatai azonban a Déryné Színházat is megtanították arra, hogy három úton is keresse a minőségi javítás lehetőségeit. A színház ,.fizikai” méretének is megfelelő zenés vígjátékokkal, ahol a szöveg aktualitása eleve a mához közelíti a produkciót; az elmúlt évszázad „klasszikusának tekintett muzsikájú, felújított szövegkönyvű operettjeinek új megfogalmazásával; végül, de nem utolsósorban, értékes vígoperáknak a Déryné Színház adottságaihoz szabott variánsaival. A dolog természeténél fogva a zenés vígjátékok túlnyomó része magyar eredetű mű volt. Itt is lehetett találkozni egész sor országos sikerű mű utánjátszásával; hogy csak a közismertebbeket említsük — Bárány A szülő is ember, Csizmarek Érdekházasság, Apja lánya, Bújócska, A borjú, Baráti—Eisemann Bástyasétány 77, Innocent—Horváth Tavaszi keringő, Kállai—Fényes Majd a papa, Tabi—Kemény Valahol Délen, Szigligeti—Vincze Párizsi vendég egyenként 150—200 előadásban. — Nagyobb feladatot jelentett azonban a színháznak, amikor saját kezdeményezéséből mutatott be, hozott létre zenés vígjátékokat. Már 1955-ben vállalkoztak egy népszerű téma feldolgoztatására, bemutatására: Baráti—Vaszy Dankó Pistája tőlük elindulva az egész országot bejárta, hogy azután 1969—70-ben felújítva visszakerüljön hozzájuk. Szintén végigszaladt az országon a Sardou—Polgár-féle Szókimondó asszonyság; Nadányi—Tamássy Zdenkó Szigligeti ribilliója 1958-ban még Füst Milánt is meghatotta, írván: „Megvallom: én csak alig-alig járok színházba, mert rendesen nem érzem ott jól magam. S íme, csodák csodája, a Faluszínháznak ezen az előadásán olyan remekül éreztem magam, hogy szinte el is csodálkoztam ezen s próbáltam a végére járni, vajon mért is van ez? A darabot, mintha szél fújta volna ide, olyan könnyű, leheletnyi, alig valami és mégis, no lám, menynyire tetszik nekem ... De még mást is gondoltam itt s mármost az előadásról. Hogy ez volt talán az én szívem számára a legigazibb opera, melyet életemben hallottam ... az ének itt oly természetesen következik — mikor itt énekelnek, akkor 17 az ember azt mondja —: rendben van, itt énekelni kell. Ezért mondom én ma már, és olyannyi tapasztalataim után, hogy számomra ilyesmi a legigazibb opera. Mert ebben semminemű mesterkéltség nincs, sem erőszakosság. S részben ezért is voltam én ott olyan nagyon szívesen. De másért is. Ez a kis együttes magával ragadott engem. Ez az egész népség ott a színpadon. Kitűnő, lelkes kis csoport... Mert egy hamis hang se hallatszott itt sehol ... Még egyszer egyszóval: édes kis társaság ez. Olyan frissek és üdítők, mint a tavaszi szél." — Aztán következett a nagyobb sikerek között a Fényes Szabolcs zenéjével gazdagított A szerelem nem válóok (később Csacsifogat címen járta az országot s jutott el külföldre is); vagy az Akii Miklós legendás történeteire alapozott A császár álarcában című daljátékocska Szinetár György szövegkönyvére és Vincze Ottó zenéjével; s az utóbbi években az aktuális, csipkedő, ironikus hangvételű zenés bohózatok egész sora: Láng—Pongrácz A pénzvadász, Dávid—Stark Könnyű a nőknek, Bárány—Payer Nem születtem grófnak, Bárány—Láng Napkeleti királykisasszony, Bedő—Tamássy Hotelszerelem, Dávid—Dénes Albérlő a fürdőkádban, vagy a legfrissebbek közül Gáspár M.—Majláth Kilépek a történelemből című zenés játéka. A fentebb írottak alapján persze szinte kikerülhetetlen volt, hogy az operettekből is felhangozzanak a legnagyobbaknak elismertek művei: Ábrahám Pál, Eisemann, Fényes, Huszka, Jacobi, Kacsoh (a János vitéz közel 800 előadással és 288 000 nézővel), Kálmán, Lehár (Vándordiákja 1848-as történetével több mint 800 előadására 230 000 nézőt vonzott) és Szirmai operettjei, daljátékai. Néhány szóban meg kell emlékezni arról is, hogy talán itt kerültek színre a legrendszeresebben a szovjet zenés vígjátékok (Nászutazás, Sohse halok meg, Fehér akác, Vidám vásár, Juanita csókja, Nyugtalan boldogság és a Filmcsillag). Művészileg talán a legigényesebb vállalkozásába azonban akkor fogott a színház, amikor elhatározta, hogy a komoly zenei felkészültséget igénylő klasszikus nagyoperetteket, dal
