Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
16 A vidéki élet pedig tovább adta az elsősorban számára megfogalmazandó konfliktusokat, amelyeket a színház újra meg újra megszólaltatott. így például Végh Antal két bemutatójával: az 1971-ben bemutatott A tékozló lány, és az 1972— 73-ban játszott Boldogságkeresők című darabjaival. Riportanyagból indult ki az első és megoldatlanságaiban is megrendítő, meggondolkodtató sorsokat ábrázolt. A fiatal tanítónő pokoljárásából is sejtetni tudta a visszautat, a közösség felelősségére is figyelmeztetett és mint a Magyar Nemzet kritikusa joggal állapította meg: ,,A Déryné Színház mindenképpen helyénvaló vállalkozásban vesz részt, amikor ezt a darabot bemutatja. A tékozló lány a falujáró színház révén eljuthat azokhoz, akiken változtatni akar, így a darab nemcsupán egy állapot ábrázolója, hanem befolyásolója is lehet." Hasonló indulat fűti Végh másik drámáját is, amelynek ars poetica-ja: ......jogot formáltam semmit sem szépíteni, semmit el nem hallgatni". A vidéki lapok kritikái, a Zalai Hírlaptól a Pest Megyei Hírlapon át a Nógrádig hangsúlyozták, hogy „. .. még mi sem láboltunk ki ezekből a gondokból .. . A veszélyes, harácsoló, sőt céljai érdekében bűnre is vetemedő kispolgárból épp annyi akadhat nálunk, mint bárhol, s hasonló mondható az itteni cigánykérdésre, a maradiság faluhelyen fellelhető hadállásaira, a bejáró diákok nehézségeire ... a nézők ráéreztek a mű és a valóság eleven találkozására ... a közéleti szenvedélytől hevített dráma érthető sikert aratott." (Zalai Hírlap, 1972. nov. 30.) Mindezek a művek és fogadtatásuk bizonyítékok amellett, hogy a Déryné Színház a mai magyar drámák közül elsősorban azokat választja, olyan témájú művekkel közeledik negyedszázad alatt kialakított közönségéhez, amelyeknél többékevésbé abban reménykedhetik, hogy közvetlen rezonanciára talál. Hogy az előadások érzékletes közvetlenséggel szólnak közérdekű problémákról és társadalmi hatékonyságuk szinte kézzel tapintható. De azért van példa az áttételesebb ábrázolás igényére is. Az uraságon győzedelmeskedő népi hős legendás figurája nemrég egy musicalben kelt új életre. Vass Lajos muzsikája kíséri Török Tamásnak azt a játékvariánsát, amely Ludas Matyi fantázia címen fogalmazta újra a nagy történelmi alapélményt. 1848—1919—1945 a három kaland dátuma s a diadalmas cselvetések máig is érvényes tanulságokkal telt győzelmeket hordoznak. A játék műfaja azonban a színház egyik legfontosabb munkaterületére, a zenés színpadi produkciók világához vezet át bennünket. Nem véletlenül neveztük a zenés színpadi produkciók világát fontosnak. A színházi hatásnak ugyanis ősi és szinte nélkülözhetetlen eleme a muzsika, akár mint stilizációs eszköz, akár mint az érzelmi dinamika közvetítője, felidézője. Éppen ezért távolról sem szabad úgy gondolkodni, mintha a zene jelenléte a színpadon minőségi hanyatlást jelentene. S a közönség részéről megnyilvánuló érdeklődés, a zenés színpadi — többnyire vidám, könnyed hangvételű — produkciók nyitottabb befogadása, amelyet nem ritkán bélyegeznek meg a ,,könnyű, olcsó siker” szavával, csak természetes következménye azoknak a hatáselemeknek, amelyek a muzsikával átszőtt művekben gazdagon lelhetők fel. Hazánkban pedig köztudomásúan hagyományosan erős a kötődés ezekhez a színjátéktípusokhoz. A problémát azonban a legtöbb esetben nem a zene színvonala (bár sok esetben az is) okozza, hanem a librettó avultsága, konzervativizmusa, múltba merevedettsége s ezzel a nézők tudati állapotát nem serkentő, hanem inkább fékező, retrográd hatása. S ezzel a nehézséggel, mint az ország minden olyan színháza, amely zenés műveket is játszik, a Déryné Színház is találkozott. Az igény és a használható művek kínálata közti feszültségből itt sem születhetett mindig kielégítő megoldás. Sőt, azt lehetne mondani, hogy éppen ezek a művek adtak leginkább teret és lehetőséget a színjátszó stílus konzerválására, a sablonos megoldások továbbéltetésére, ízléstelenségek fel-feléledésére is. És valóban, rendkívül nehéz megtalálni a mindenkori pontos határvonalat az önfeledt szórakoztatás gazdag eszköztára és a mindenáron való nevettetés elszántsága között. A két és fél év
