Belitska-Scholtz Hedvig: Vásári és művészi bábjátszás Magyarországon 1945-ig (Tihany, 1974)
A bábjátékról általában
egyáltalán nincsenek, illetve azok a ruha függelékei, s játék közben a színész kidobja őket a színpad takarólapja elé. A háromféle technikának az egyes technikákon belül is számos változata van, s az alaptechnikák elemeinek variációiból, együttes felhasználásából új technikák születtek. A legismertebbek az alulról mozgatott pálcásbáb- és zsinóros marionett-technikából kifejlesztett mechanizált és billentyűs rúdbábuk különféle változatai. A legegyszerűbb technikával az úgynevezett botbábu készül: egyetlen botra erősített bábfej és bábtest. amelynek mozgatása közvetlenül a bot mozgatásával történik.1 A bábuk — a technikától függően — a közönség előtt többé-kevésbé komplikált szerkezetű bábszínpadon jelennek meg. A pálcásbábuk és a zsákbábuk mozgatói, a bábjátékosok, a színpadnyílás alatt helyezkednek el, s magasba tartott kezükkel a színpadnyílásba emelik a bábukat. Ezeknek a színpadoknak a nyílása tehát szemmagasság fölött van. s a takarófal a földön álló bábosokat elfedi a közönség elől. A marionettszínpad jobban hasonlít az élőszínpadhoz. A bábuk a kukucskálószínpad alapelvének megfelelően a színpad padlóján három oldalról zárt színhelyen. festett, vagy plasztikus díszletek között jelennek meg. A játékosok a nézőtérről nem láthatóan. az egész színpadot három oldalról körülölelő hídszerű alkotmányon helyezkednek el. A nézőközönség számának — akár a szabadban, akár zárt teremben áll a színpad — a hagyományos bábszínházakban a láthatóság szab határt, ezért sohasem haladja meg a lőO—200 főt. Eredete, művelőinek társadalmi helyzete és művészi célkitűzései szerint háromféle bábjátékról szokás beszélni: a népi, a vásári-mutatványos és a művészi bábjátékról.2 A paraszti környezetben kialakult, a „Teles napokhoz”, naptári ünnepekhez kötődő, egyéb teátrális szokásokhoz hasonló népi bábjáték Magyarországon is elterjedt; legismertebb hagyománya a bábtáncoltató betlehemezés. Csak mint a bábjátszás hazánkban is ismert fajtáját a teljesség kedvéért említjük meg. Emlékeit és hagyományait a Néprajzi Múzeum gyűjti, történetével több tudományos igényű feldolgozás foglalkozott.'1 A jelen kiállításon nem szerepel a népi bábjátszás. A kiállítás két nagyobb egységre oszlik. Az első rész a magyarországi vásári-mutatványos bábjátszás történetét öleli fel, két legjelentősebb játékos-dinasztiájának, a Hincz- és a Keménycsaládnak a tevékenységéről fennmaradt tárgyi és írásos emlékek köré csoportosítva az anyagot. A második részben az Állami Bábszínház megalakulása előtt kibontakozó művészi törekvések legjelentősebb képviselőinek a munkásságát mutatjuk be.'* 4
