Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)

A Miskolci Nemzeti Színház 1973-ban 150 éves fennállásának évfordulóját ünnepli. Másfél évszázaddal ezelőtt itt találtak otthonra az országot járó vándorkomédiások, itt gyűltek össze a „hazájokat szerető s anyai nyelvöket tisztelő honosiak”, a vármegye és Miskolc áldozatkészsége adott fedelet és kevés kenyeret a nemzeti kultúra elhivatott szolgáinak. 1823-ban nyitotta meg kapuit Déryné és társainak előadásával az állandó kőszínház, s ez az esemény a magyar színházkultúra jelentős állomása.

A színház megnyitásának napja nemcsak művelődéstörténeti dátum, hanem a nemzeti nyelv jogáért, a nemzeti színjátszás elismertetéséért folytatott küzdelem első nagy győzelme. A nemzeti öntudatra ébredés a Diétán is éledezett, az „alkotmány sáncain” kívül hagyott széles néptömegekben azonban belső igénnyé vált. A világosan látó politikusok, írók, költők és színészek tudták, hogy a nemzeti függetlenség biztosítása nemcsak a törvények paragrafusaiban rejlik, a népnek a művészetekben is kell uralkodnia. Egy-egy irodalmi mű megjelentetése, bemutatása a reformkorban, a szabadságharc alatt és az elnyomatás korában minden alkalommal politikai tett, határozott állásfoglalás volt.

1945-ben társadalmi és politikai változások nyomán a színház is történetének legnagyobb átalakulását élte. A változó világ, az új társadalmi rend alapján új színház született.

A színház mind a mai napig megtartotta elkötelezettségét, a színművészet igazi alkotásai minden korban a társadalmi igazságot, a humánum megbecsülését és tiszteletét hirdette. A szó művészei, a színpad hősei talán a legnehezebben szállnak szembe az emberi emlékezet gyarlóságával. Ők azok, akik estéről estére, előadásról előadásra újrakezdve, lassan építkezve, életüket, szívüket kötőanyagként használva helyezik el kis emlékkövüket az egyetemes művelődés épületén. Mai életünk, művelődésünk el sem képzelhető a színház nélkül. A színházlátogató közönség az előadás katarzisában megtisztulva kezdi újra a mindennapok munkáját. A színház és a napi alkotó tevékenység elválaszthatatlan egymástól. Illyés Gyula szavaival élve „a társadalom nagyítóüvege,

5

amely egyszerre nagyít és kicsinyít, helyesebben növel és tömörít”.

A Miskolci Nemzeti Színház szerves része Miskolc város kulturális életének, de sok szállal fűzi össze a megye falvaival, városaival. A színházi autóbusz, a modern körülmények között vándorló mai színészek két várost, Egert és Miskolcot kapcsolják össze éppen úgy, mint a múltban számtalanszor - az egész magyar színházkultúra szerves része a Miskolci Nemzeti Színház.

A szocialista társadalomban a színház jelentős funkciót tölt be. Kapcsolatban kell lennie a való élettel, figyelembe véve a szocializmus építésének időszerű feladatait. Napjaink színháza életközeli, s igaznak érezzük Illyés Gyula szavait: „A színpadon pontosan azoknak az élettörvényeknek kell hatniok, mint az életben. Nem egy mondatnyi, hanem egy mosolynyi hazugság tönkretesz egy egész felvonást; egy hamis kézmozdulat elég, hogy egy figura megszűnjék ember lenni. Azaz a nap, vagyis az élet melege változatlanul úgy áradjon arra a néhány ölnyi deszkára, ahogy kint a városban, az országban süt."

E kis könyvben nyomon követhetjük a Miskolci Nemzeti Színház születését, történetének főbb állomásait, kötődését a magyar és egyetemes színházkultúrához. Az estéről estére felcsattanó tapson kívül a város közönsége e kiadvánnyal is lerója tiszteletét a magyar színművészet munkásai előtt. Kívánjuk, hogy a jövőben is az élet melege áradjon a deszkákra, s a színészek gyújtsanak olyan lelkesedést a nézőkben, mint amilyet Dérynéék, Lendvay Mártonék és Egressyék. A színészet nem mindig hálás, de igen nehéz hivatás volt, csak a legkeményebbek, legelszántabbak vállalták, mint ahogyan Arany János írta Egressy Gáborhoz:

„Félre kishitűek, félre! nem veszett el —

Élni fog nyelvében, élni művészettel Még soká e nemzet!”

Szeretettel ajánlom e könyvet minden kedves olvasónak.

Miskolc megyei városi Tanács Vb-elnöke