Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
14 varost, olyan nevesebb vándortársaságok, mint pl. Kőszeghy Ferencé, Hidasi Eleké, vagy Kőszegi Endréé. 1857. szeptember 3-án sor került az új miskolci színház ünnepélyes megnyitására. Három napig tartott az ünnepségsorozat, s a magyar színészet akkori legnagyobbjai, a miskolci szülött Jókainé Laborfalvi Róza, aki Kántorné híres utóda volt a tragikai és hősnői szerepekben, Munkácsy Flóra, a híres Júlia, Melinda és Desdemona, ifj. Lendvay Márton és a borsodi születésű Egressy Gábor jöttek el, hogy az első szerződött igazgató, Latabár Endre társulatának tagjaival felszenteljék Thália új templomát. Az első este Laborfalvi Róza Jókainak ez alkalomra írt prológját mondta el, majd ezt követte Vörösmarty Mihály Marót bán c. szomorújátékának előadása. Egressy naplójában megemlékezett a színház megnyitásáról : „A kinyitásra nem nagy számmal jelent meg a közönség. A jelenlevők azonban át voltak hatva a pillanat ünnepiessége által s lelkesedésük alkalmilag zajosan nyilatkozott." Később, ahogy mérsékelték a helyárakat, s a közönség is megismerte Latabár fegyelmezett, jól felkészült társulatát, egyre gyakoribbak voltak a telt házak Miskolcon. Az erkölcsi és anyagi sikerrel működő Latabárt nem kevésbé híres kortársa, Molnár György követte a színház igazgatásában. Molnár, korának kedvelt hősszínésze és az első modern értelemben vett színházi rendezője, alig kétéves társulatával jött Miskolcra. Latabárék eredményes szereplése méltán töltötte el őt is reményekkel. Kétéves itt-időzéséhez számos emlékezetes előadás (Báthory Mária, Végrendelet, Essex gróf, Griseldis, Pompadour márkiné) emléke fűződik, az anyagi siker azonban csak nem akart nyomába szegődni. Nem fukarkodott pedig vendégek fel léptetésével sem. Távozása után egymást váltják a társulatok, rendszerint nem nagy sikerrel. Latabár Endre az egyetlen, aki időről időre visszatér a városba, s mindig szívesen is fogadják. Molnár 1861-es távozását követő években a műsorok egyre inkább pesti mintára alakulnak. Közkedveltté válik Miskolcon is a népszínmű (Csikós, Viola), s ezek mellett szinte kötelezően kerül műsorra a század végén mindinkább eluralkodó gyönge bohózatok tömege. Az énekes játékok s az operettek terén valamivel kedvezőbb a kép, ott feltűnik az Eljegyzés lámpafénynél, a Szép Galathea, s a Fortunio dala is. Ezek nyomában azonban ott kísértenek már a nemegyszer botrányos méretű primadonna-kultusz jelei is. Egy igazgató érdemel külön említést e korszak színházi vállalkozóinak sokaságából: Egressy Ákos. Ő, a hajdan híres színész fia, két évet tölt Miskolcon, s az apjától örökölt nemes hagyományokhoz híven a klasszikusok sorát mutatja be. A nevéhez fűződő legemlékezetesebb esemény azonban az öreg napjait Miskolcon élő Déryné újbóli felléptetése. Egressy Ákos keresztfia volt Dérynének, s ezt a kapcsolatot használta fel arra, hogy rábírja a visszavonultan élő öreg színésznőt jutalomjátékán való fellépésre. Déryné előbb szabódott, de végül benne is fellobbant az örök színészek olthatatlan színpad iránti vágya, s engedett a csábításnak. Fellépése olyan sikerrel járt, hogy az 1868-as szereplését az ő számára rendezett jutalomjáték is követte. A századvég színigazgatóit a legkülönbözőbb jegyek jellemezték, korrektség és nagyvonalúság, üzleti szellem és művészi ambíció, de legfőképp a váltakozó szerencse. A kiegyezést követő nagyarányú kapitalizálódás a színházi tőkében is érvényesíti erejét. Perdöntő tényező azonban mindig és mindenütt a társulatok működésében a város közönségének érdeklődése is. Egyre kevésbé várnak az igazgatóktól önálló műsort, azt fogadják a legszívesebben, amiért Pesten már ezrek tapsolnak. Igaztalanok lennénk azonban, ha a főváros utánzásában nem látnánk meg azt, a direktorok legjobbjai részéről tudatosan működő erőt is, amely a műsor hasonlóságával próbálja áthidalni a vidék és Budapest színészete között keletkező és az évek folyamán egyre csak mélyülő szakadékot. Ugyanakkor ez a hasonló műsor teszi lehetővé azt is, hogy a fővárosi színészek egy-egy parádés szerep eljátszására vidékre menjenek vendégszerepelni. Helvey Laura, Blaháné, Jászai Mari, Hegyesi Mari, Ráthonyi Ákos, sok más társával együtt így mutatkozik be Miskolcon. A miskolci színügyi bizottság választmánya 1902. szeptember 25-én bejelentette, hogy a miskolci színikerület Ungvár, Eger és Losonc városokból megalakult. Ez azt jelentette, hogy a kerületre pályázó igazgató ezután Miskolcon kívül csak az említett városokban játszhatott. A rendeletileg már korábban meglevő intézkedés célja az volt, hogy ésszerű keretek közé szorítsa a társulatok kényszerű mozgását, amely abból származott, hogy még a leggazdagabb városok sem tudtak egész éven át eltartani egy társulatot, s így már csak a megélhetésért is mindig továbbmenni kényszerültek. A kerületek beosztása persze nem volt örök érvényű, hol a városok, hol az igazgatók kérésére, de mindig változtattak azon. Miskolc is az évek folyamán volt Szolnokkal és Gyulával, Egerrel, Diósgyőrrel s Nyíregyházával egy körben. A rendszer lényege: mindegyik kerületnek volt egy ún. őszi vagy más néven betanuló állomása, ahol a társulat elkezdte az évadot, majd néhány hetes játék után ment tovább a téli állomásra, ez esetben Miskolcra.
