Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)
A rendező hangszere: a színész
is a rendező minél tevékenyebb beavatkozását és mindig bizalmatlan az olyan rendezővel szemben, aki magára hagyja és nem ad kellő instrukciókat. Az emlékpróbák nálunk általában két-három hétig tartanak. Sztanyiszlavszkij és néhány nagy rendező egyes darabokból 200—300 próbát is tartott. Ezeken a próbákon olyan mélységig elemezték a szerepeket, hogy a költői alak minden szava és mozdulata gazdagon árnyalt jelentést kapott. Ilyen alapos kidolgozás mellett az alaknak még a szerepen kívüli cselekedetei is meghatározhatók, mint pl., hogy Hamlet milyen gesztussal venné le a kalapját, ha történetesen le kellene vennie a ikirály előtt, vagy hogyan csókolná meg Oféliát, ha éppen erre kerülne a sor. Előfordult, hogy egy színésznőt, aki sánta szerepet próbált, annyira foglalkoztatott sántasága, hogy miután elhagyta a színházat, öntudatlanul az utcán is sántítva ment végig. Az átélés, amely a próbák folyamán jön létre, kétségkívül igen nagy idegmunka, mert a színésztől magas fokú művészi éberséget és koncentrációt kíván. Egyébként, meg kell jegyeznünk, hogy az átélés nem színészi privilégium, hanem minden művészi alkotásnak leglényegesebb mozzanata. Amikor egy író regényt ír, akkor is minden mondatnál tudnia kell, hogy mi történik a főhőssel kétszáz oldallal később, s éppen ez a minden irányú determináltság szabja meg, milyen lesz az a mondat, amelyet éppen leír. Amikor a szobrász egy szobor fejét mintázza, tisztában kell már lennie azzal is, hogy milyen helyzetet foglal majd el a kar és a láb, s így az agyagot formáló mozdulatai mindig az egész szobor víziójából indulnak ki. Az átélés tehát a művészi anyagba való behatolás, amelynek segítségével a színész a szerepet értelmileg és érzelmileg meghódítja, magáévá teszi, egész szövevényét birtokba veszi. Ez azonban még nem azonos a színészi alkotással, mint ahogy a rendezői munkának is csak egyik része, amely nélkül nem lehet továbbjutni. A következő lépés: a kifejezés, vagyis az alak színészi megformálása, közérthető módon szemléletessé tétele. Mindazokat az értelmi és érzelmi tartalmakat, amelyeket a színész egy idegen művész, az író alkotásában, a drámában megismert és minden vonatkozásukban magáévá tett, saját színészi eszközeivel újjá kell 3* 35
