Rátonyi Róbert: Az operett csillagai. II. - Százezrek színháza 6. (Budapest, 1967)
ját, Máder zenéjével. Tulajdonképpeni operett csak Fényes Szabolcs—Csizmarek Mátyás—Halász Rudolf modem milliőben játszódó Csintalan csillagok című darabja, Karády Béla ügyes rendezésében. 1965-ben végre megszületett egy musical siker az Operett Színházban, Seregi László rendezésében, a híres cséh zenés játék: Jó éjt Bessy! Nyáron a színház ismét ellátogat Triesztbe, ahol nagy sikerrel játssza az itthon is szép fogadtatásra talált Ábrahám operettet, a Bál a Savoybant és Lehár A mosoly országát. Alighogy Triesztből hazatér a színház, utazik Athénba, ahol a görög főváros színház szerető közönsége nagy lelkesedéssel fogadja a Csárdáskirálynőt (részint új szereplőikkel, a szép hangú Dómján Máriával, a jó humorú Csorba Istvánnal és legifjabb Latabár Kálmánnal), és a Budapest Show című operettösszeállítást. Ez alatt idehaza az „itthon maradottak" szép előadásban bemutatják Molnár Ferenc Riviéráját, Hidas Frigyes kitűnő zenéjével. Az előadás nagyszerű kritikát kap... csak éppen közönség nincs! A 65-ös év utolsó bemutatója Tamássy Zdenkó—Baróti—Garai—Dalos Hotel Amerika című jobb sorsra érdemes zenés játéka, amely a szereposztásban beálló állandó változások (betegségek stb.) miatt kevesebb sikert arat, mint amit megérdemel. Az 1966-os év végre meghozza a várva-várt kirobbanó musical-szenzációt, a My Fair l.adyt. A színház ismét régi sikereinek fényében ragyog, a pénztárnál hetekre nincsen jegy. Seregi László, a tehetséges új főrendező, nyugodtan készíti elő a szezont. Dr. Nyáry László üzemigazgató ügyesen „manőverezik” a Ladyvei, és pár hét alatt behozza néhány anyagilag sikertelenebb este veszteségét! Készítik elő a nyári vendégjátékot. A Budai Parkszínpadon a Marica grófnőt mutatja be a társulat, aztán ismét taratislavai meghívásnak tesz eleget. És ezzel tulajdonképpen könyvecskémnek a végére is értem ,.. Nehéz szívvel teszem le a tollat. Annyi mindenről szerettem volna írni, amiről helyhiány mtett nem írhattam. Nem írhattam a koreográfusokról, akik között olyan kiválóságok voltak, mint Feleki Kamillné, Utassy Gizi, Horváth Manci, Body Gray, Seregi László, Roboz Ag-