Rátonyi Róbert: Az operett csillagai. II. - Százezrek színháza 6. (Budapest, 1967)
I nes, Hidas Hédy, Szőllősy-Pethő, Rimóczy Viola stb., stb. Nem írhattam a karmesterekről, Bródy Tamásról, Endre Emilről, Török Emilről, Várady Lászlóról, Gyulai Gaál Ferencről, Bánfalvi Miklósról, Breitner Tamásról a zenei betanítóikról Virány Lászlóról és Csathó Andortól stb., stb. Nem írhatam a díszlet- és jelmeztervezőkről, akik legalább olyan főszereplői egy operettelőadásnak, mint a szerzők és a színészek. Kimaradtak a vidéki színházak, melyek számtalan ősbemutatóval örvendeztették meg az operettkedvelők széles táborát. Kimaradtak olyan kiváló szerzők, mint Behár György, Csanak Béla, Horváth Jenő, Sándor Jenő... és kimaradtak, a'kik nem jutottak az eszembe! Nem írhattam a Rádió felbecsülhetetlen értékű munkájáról, mely felszabadulás után számos új magyar operett megszületését tette lehetővé mikrofonja előtt, és nem írhattam a magyar filmgyártásról, amely oly keveset tett szerzői és színészi vonalon egyaránt a magyar operettért! Nem írhattam sok mindenről... mert sóik mindenről írnom kellett! UTÓSZÓ HELYETT Remélem, ezzel a könyvvel és a könyv megjelenésének évével nem záródik le a magyar operett története. Az operett nem először van „válságban”. Egy ilyen időszakában Lehár Ferenc ezt mondta: „Az operett sohase jog elhalni, csak azok halnak el, akik nem tudnak vele mihez kezdeni!” Mikor e sorokat írom, az Operett Színházat éppen kilakoltatják a Nagymező utca 17-ből. Renoválnak. Felszedték a nézőtér széksorait, kiürítették az öltözőket, a színpad üresen tátong! A portás bácsi átviszi a kirakatképeket a másik oldalra. Mert (a sors iróniája) a volt Petőfi Színház épületébe költözik a színház. Lehoczky Zsuzsa és Galambos Erzsi, a két „Lady” már a volt Petőfi Színház kirakatából mosolyog a járókelőkre Ha rájuk nézek, optimista vagyok: Van utánpótlás! 7.)
