Színház a bélyegen. Kiállítás a Színháztudományi Intézetben 1966. március - április (Budapest, 1966)
Francia bélyeg 1945-ből. Sarah Bernard születésének 100. évfordulójára Osztrák bél es. 1950-bői. Alexander Girardi születésének 100. évfordulójára A bélyegek gyűjtése indítja meg azután a tematikus bélyeggyűjtés azóta is egyre növekvő áramlatát. A kölcsönhatás, amely a bélyeb^vűjtés és a bélyegkiadás között fennáll, s amiről már az eddigiekben is esett szó, természetesen az új gyűjtési elv kialakítása után egyre inkább érvényesült. Kivált a bélyeg propagandisztikus hatását illetően: az országok kezdik a különböző társadalmi, politikai és kulturális eseményeket és alkalmakat is megörökíteni. Eleinte híres emberek születési vagy halálozási évfordulója alkalmából adnak ki bélyegeket vagy sorozatokat, később már ilyen konkrét alkalmak nélkül is sorra jelennek meg propagandabélyegeK, a legkülönbözőbb témakörökben. E kiadvány terjedelme nem engedi meg, hogy ennél részletesebben foglalkozzunk a tematikus béyeggyűjtés történetével, arra mégis szeretnénk utalni, hogy legkorábban kialakult témakörök — a már errö tet légiposta-gyűjtésen k'vül — a történelmi, a flóra-, a fauna- és sporttémakörök voltak. Ezek ma is tartják a népszerűség terén az első helv^t, azzal, hogv a legutóbbi időkben ehhez még egy ilyen — kiadás és Pvűiték szempontjából egyaránt népszerű — témakör zárkózott fel: az űrkutatás. E legnépszerűbb ?vűjtési területekkel párhuzamosan azonVipu omr_ re inkább kezdenek előtérbe kerülni a kulturális témák is: elsősorban a képzőművészeti — ami a bélyeg grafikai közegét tekintve igen hálás lehetőségeket nyújt —, de e mellett az irodalom és zeneművészet is. E területeknek ma már a gyűjtők között elég népes tábora van s ezt a különböző országok bélyegkiadó szervei egyre inkább figyelembe is veszik. 3