Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Működéstani cikkgyűjtemény (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 7., Budapest, 1964)

Kouril tanulmányaiból: A szcenográfus munkamódszere, a darab szcenográfiai elemzése, a szcenográfia elméleti kérdései

szétnyitjuk és hosszukat még megtoldjuk, kiegészítjük a fal képét. A diszlet csak igy tartja meg mélységét. Ha a díszletnek nagyobb szinpadra való alkalmazásáról beszélünk, bizonyára felmerül a kérdés,hogyan alkalmazzuk a nagyobb diszletet kisebb szinpadra. Ilyen esetben megfontoltan mellőzzük a diszlet azon részeit, amelyek a kisebb méretet meghaladják, gondosan meghagyva azonban a diszlet tipikus magvát. A kisebbítés azonban mindig feltételezi a tér uj kompozícióját és a darab uj bepróbálását, A szinházi gyakorlatban nem lehet különválasztani a diszlet technikáját és kompozícióját. Sok teoretikusnak az a véleménye, hogy a színházművészetet talán nem kell technikával terhelni és kikelnek a technicizmus ellen. A kettő egyesülése a szcenográfia fogalmában történik meg, mely éppúgy feltételezi a fejlett eszmei tevékenységet és a művészi mesterfokot, mint a legmagasabb műszaki szintet. Mindezt pedig olyan mértékben, amely nem lépi tul a darab életkörülményei és a szinészi művészi munka háttere kiépítésének határvonalait. Ezért a szcenográfus nem lehet csak szinpadi képzőművész, aki többé vagy kevésbé tér szerű színpadképeket komponál. Egyszerre kell képzőművésznek, technikusnak, technológusnak és rendezőnek lennie, hogy mindig helyesen értelmezze az igényeket, amelyeket a munka során a költői alkotás velünk szemben támaszt. Szerény embernek kell lennie, aki mindig be tud illeszkedni az egészbe, amikor a közös mü érdeke ezt kivánja. Abban a törekvésben, hogy a háttér és a diszlet kiterjedt és mély tér benyomását keltse, nagy szerepet játszik a portálkeret. A szinpadi padló képzőművészeti megformálásának fő eszköze a szinpadi szőnyeg

; rendszerint a szinpad teljes felületének vászonnal való bevonata. Különböző formáit ismerjük: a legegyszerűbb forma a rendszerint szürke színű semleges szőnyeg

, amely egyenletesen takarja a szinpad egész felületét. Gyakran van szükségünk különleges szőnyegre

, amely parkett-, márvány-, vagy kőpadlót ábrázol. Ha a szőnyeg felületét ugy tudjuk kidolgozni, hogy a parkett vagy a csiszolt kő csillogására emlékeztessen, ugy a darabhoz nem csupán a csülogást adjuk, hanem növeljük a fény intenzitását is a visszaverődéssel. A szinpadi világítás művészetében a szcenográfus tanítója, maga a természet. Természetszerűen ismernie keU a világositói munka összes szabályait, tudnia kell elhelyezni a fényforrásokat, meg kell tanulnia a diszlet színeinek színes fényben történő változtatását, a legmagasabb szinten kell alkalmaznia a világítástechnikát. Mindez azonban nem elegendő, mert a szinpadon mindent olyan egyszerűen és természetesen kell ábrázolnunk, mint az életben: erőszakoltság nélkül, valószerűen és meggyőzően. A világositói munka során néhány alapfogalommal találkozunk. Az első: az alapfény. A szinpadi világításban alapfényről akkor beszélünk, amikor egy szintónussal vagy egymástól láthatóan el nem ütő néhány szintónussal egyenletesen vagy jelentéktelen intenzitás eltérésekkel világítjuk meg az egész szinpadteret. A másik fogalom: a lokális fény. Ez helyüeg korlátozott fény, amely a szinészi akciók fő szinhelyét a szinpadon körülhatárolja. Bizonyára felmerül a kérdés, hogyan legyen színezve a lokális fény, vajon fehér legyen-a, vagy lehet-e színes ? Erre a kérdésre a választ a természetből és a festők mestermü-