Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 4. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 5., Budapest, 1962)

Az egyes zajokról és előidézésükről: /Szemelvények/ - A vonatzaj

Ami a bal kéz munkáját illeti az 1. sz. kefével, az egyi­dejűleg működik a jobb kézzel. Csakhogy valamivel később indul és emellett kevesebb bonyolult ritmikai mozgást végez. Ez nem négy mozdulatból álló mozgás, hanem csak egy - lentről fel, va­gyis a bal kefe minden nyoma pontosan olyan, mint a jobb kefe első nyoma. Az 1. sz. bal kézben lévő kefétől származó hang fej­lődése együtt halad a jobb kézben lévő 1. sz. kefével. Elemezzék és taglalják lassan, nem sietve a kefék működé­sének leírását és miután elsajátították, meg fognak győződni, egyszerűségéről. A gyakorlás pedig elvezet a mesteri tudáshoz. A 2. sz. kefék ugyanúgy működnek, mint az előzőek, csak valamivel később kapcsolódnak be, amikor a zaj már elért egy blzonyoa fokot. Ezután végig párhuzamosan működik az 1. sz. ke­fével . A 3. sz. kefe működése nagyon rövid. A zaj csúcspontján kapcsolódik be és betetőzi erejét. De bekapcsolódása nem mehet durván végbe. Hangja lágyan és fokozatosan kell, hogy megjelen­jen, de nem nagyon lelassítva, végűi ereje legyen lenyűgöző. A kefe működése erős és széles oda és vissza irányuló súrlódással történik. Emellett a mozgás sebessége kétszerte lassúbb, mint az 1. és 2. sz. keféknél. Az odafelé való haladásnál a hangnak erőt - hangsúlyt kell adni. A "vonat eresztékek" Ezzel a szerszámmal a vonat kerekeinek kattogása idézhető elő, amikor az átmegy a sinek és váltók eresztékein. Ez a szerszám áll két összetett nem nagy darab tetőfedő bádogból /1/4 szabvénylap/ és két puha ütővel ellátott fakopog­tatóból. A működésben a fakopogtatő bádogra vert ütéseivel vesz részt. A szinpad padlójára kell lehelyezni, amely ebben az eset­ben rezonátorul szolgál.Ha a szinpad padozata nem fából készült, /parkett, föld vagy aszfalt/ akkor a bádcglapokat ráhelyezik a rezonátorra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom