Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

A XIV. század végén találkozunk a cinkezett pántokkal. Ezt az újdonságot egyrészt esztétikai, másrészt gyakorlati okokból vezették be, hogy megakadályozzák a rozsdásodást. Ahhoz, hogy a különböző stiluskorokban alkalmazott ková­csolt ajtódiszitést jól megértsük, röviden meg kell emlékeznünk a zár fejlődéséről és alkalmazásáról a középkorban. A román zár félig forgó volt, a kulcs és a lemez vasból volt, a retesz fából volt. A zár burkolatnak elsőizben vannak di­szitő elemei, leggyakrabban a kulcsnyilás körül egyesülő két ágacska, amelyek valamiféle korlátot alkotnak, hogy a kulcsnak a zárba helyezése sötétben is lehetséges legyen. A burkolat díszí­tettsége idővel fokozódik. A burkolat átlyuggatott és szinesen alapozott. A XIV. és XV. század fordulóján azután a burkolat le­vé lmot ivumokk a 1 gazdagon kivert. A XV. században a zárburkolatra figurális motivumokat applikáltak, majd később épitőmüvészetie­ket is. Erre az időre esik a zár-rugó bevezetése; ezáltal adva van a reteszek szükségessége, amelyeknek fejei a diszités uj le­hetőségét nyújtották. A XV. és XVI. század fordulóján - vagyis a röneszánszba való átmenet idején - elsőizben jelentkeznek az ajtók belső oldalán elhelyezett zárak. A zár nem volt a fába süllyesztve és a lakatos nagy figyelmet szentelt a látható ré­szek diszitésének. Szerkezetileg a röneszánsz zár ugyanolyan marad, mint a gótika időszakában. El volt látva néhány párhuzamos, a zárban vízszintesen elhelyezett retesszel, amelyek a külső oldalon eme­lőszerkezettel voltak felszerelve; ezekkel lehetett a zárat a belső oldalról kulcs nélkül kinyitni. A zárak ónozottak, és szí­nes bőralátéttel ellátottak, később reszeltek és fényezettek, gyenge, kékre festett bádoggal béleltek voltak. A barokk zárat teljesen befödték gazdagon vésett sárgaréz lemezzel. A 36o°-nyi­ra elforduló francia kulcs bevezetésével, amelynek szerkezete a kilinccsel függ össze, a zárburkolat egyszerűbbé válik; legin­kább sárgarézből öntött. A XIX. században bemélyed a fába. A középkori zárnak tehát nem volt kilincse. Retesszel volt összekapcsolva, amely lehetővé tette az ajtónak belülről, kulcs nélkül történő bezárását, A retesszel elsőizben a XIV. század második felében találkozunk. Ez vasból kovácsolt lapocska, közé­pen vastag bordával, amely fogantyút képez s amely rovátkolással

Next

/
Oldalképek
Tartalom