Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

mok megjelentek a brossokon, a selyemövek csattjain, az akkori asszonyok hajviseletéhez használt tűkön. Franciaország az igazi művészek - mint pl. René Lalique, - kezéből kikerült ékszereket juttatta érvényre. Ausztria a maga bécsi műhelyeivel szerepelt, de Csehország sem maradt el mögöttük nagyon. A turnovi ékszer akkor élte át második röneszánszát. A cseh gránáttal diszitett ékszereket egész Európába szétvitték. A szecessziós stilus formáit használták ki, de megtartották a XIX. század első fele ékszereinek szubtilitását is. A gránátokat vékony, legkülönfélébb módon összecsavart ezüst vagy aranyozott szálakra függesztették,úgyhogy szinte kaligrafikus összeállítást alkottak, ovális vagy háromsoros végső peremmel, s ezeken függtek a cseppszerü függők. A cseh ékszerekbe is betört a naturalizmus, és lepkéket vagy szitakötőket találunk rajtuk. Ha a cseh ékszert nem diszitették gránátokkal, akkor emaillal, gyöngyöcskékkel és más drágakövekkel élénkítették. A művészi cseh ékszer elérésére vonatkozó kísérletnek lehet tekinteni Alfons Mucha, cseh szecesszió-korabeli festő által tervezett női mellényelsőrész függőjét. Az első világháború előtti utolsó éveket a röneszánszot és részben az antikot csodáló művészeti irányzatként lehet jellemezni. Hirdetői elsősorban Bécsben voltak az Iparművészeti Iskolán, később pedig a "Wiener Werkstädte" elnevezésű iparművészeti műtermekben. Ez az uj irányzat lehetővé tette az anyagteli,szinte megmunkálatlan ékszerek keletkezését, amelyek - mint az egész művészet - alapvetően el akart térni a naturalista szecessziótól. A mozgékony, sőt csuszó-mászó szecessziós ornamentum reakciója tovább hatott egészen az I. világháború utánig, az úgyszólván geometrikai alakú ékszerekben találta kedvtelését és érdeklődése újra a gyémántra vagy zafirra irányult, mint a csodálatra egyedül méltó drágakőre. A díszítőművészet 1925. évi párisi Világkiállításáról származó ékszerek téglalap, négyzet, meander alakúak, amelyeket apró, zöld smaragdokkal stílusosan kiegészített gyémántok födnek. A huszadik század második fele, amely alatt a világot megrázkódtatta a második világháború, olyan időszak, amelyben az ékszerviselés igen korlátozódott. Ezt nem csupán a lakosság általános elszegényedése okozta azokban az országokban, amelyeken keresztülment a háború, hanem az életmód is. A munkába lépett