Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)
szobrászok és festők - mint amilyen pl. Lorenzo Ghiberti, Antonio del Pollaiuolo, Andrea del Verocohio, Sandro Botticelli és Domenico Girlandajo - eredetileg aranymivesek voltak, nem csoda,hogy különösen az olasz ékszerek képzőművészeti kivitelezése ilyen kiemelkedő volt,. Az arany és az ezüst mellett érvényesültek a drágakövek és a gyöngyök. Nem hiányzott a nem áttetsző email sem. Mindez segített kialakítani a nagyon tarka ékszert, amely a röneszánsz /főként az olasz/ öltözék egész színes hatásában semmiképpen nem tünt ki feltűnően. Számunkra meglepő, hogy a röne*szánsz idején a drágakövek között első helyen a rubin állt, utána következett a smaragd, a gyémánt és a zafír. A különlegesen nagy drágakövek neveket kaptak. Igy pl. Lodovico il Moro milánói fejedelem rubinja az "II spico" nevet kapta, vagy a gyöngyökkel összekapcsolt gyémánt-ékszert "II lupo"-nak nevezték el, A drágakövek mellett kedveltek voltak a féldrágakövek is, főként a chalcedonok és a karneolok, amelyekből gyönyörű kameákat metszettek. Ebben az időben a féldrágakövekbe való metszés éppúgy művészetté fejlődött, mint az éremkészités. A féldrágakövekbe portrékat vagy mitológiai jeleneteket metszettek és kiegészítésként a nyakékekre akasztották, hogy díszítsék az akkori nők mélyen dekoltált mell-nyakrészét /főként Olaszországban/. Európa északi részében a röneszánsz lassan hódított teret. A konzervatív nemesség és polgárság nem könnyen fogadta be a röneszánsz Olaszországból származó újdonságokat. Ne felejtsük el, hogy ennek nagy akadálya az északiak protestáns meggyőződése volt. Mikor pedig végül a XVT. század második felében az olasz röneszánsz alak-gazdagsága behatolt Közép-Európába, nem találta meg itt /az olaszokba beleszületett/ a nagy tektonikus alak iránti érzéket,amelyet az öltözködésben is érvényesíteni tudtak. Közép-Európa a XVT. században, főként a női öltözködésben megőrzött egyes középkori hagyományokat. Ezek között volt pl. a nyaknak fehér ingecskével való szoros lezárása álló, kivarrott gallérkával, amelyet szorosan a nyak körül gomboltak össze, továbbá a hajnak halacskával vagy fantasztikusan bonyolult fej-becsavarással való merev leszorítása. Az északi nők a jólétüket csodálatos ékszerekkel igyekeztek kifejezésre juttatni. Nézzük csak meg ifj. Hans Holbein Johanna Seymour-ról készitett portréját. Pejfödőjenek szegélye arannyal és drágakővel van diszitve ugyanúgy a nyakékei is - az egyik rövidebb függődisszel, a másik