Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

hosszabb, láthatóan amulettel; diszitett a kivágás szegélye is. Érthető, hogy nem hiányzik a két képről a sok gyürü sem. A XVI. században Közép- és Észak-Európában az aranymivesek munkáiban nagy volt a változatosság.Az aranymives bükklapon verte, formába öntötte, fémezte, aranyozta az ezüstöt. Munkáit tarka szinü kövekkel diszitette, emaillal festette; más tárgyakat véséssel diszitett. Csehországban a XVI. században viszonylagos nyugalom és jólét volt. Erről elsősorban a fennmaradt feljegyzésekből szerezhetünk tudomást. Innen tudjuk, hogy a jómódú cseh nők balkezük minden ujjára - kettesével is - gyűrűt húztak, valamint jobbkezük három ujjára is, hogy velük akasztották a díszeket a fejükre, velük tarkították öveiket, hogy mindenhová felrakták, ahová csak lehetett és ahová csak fel lehetett akasztani a gyürüt. Egy prágai kereskedőnének 64 gyűrűje volt; egy máaik prágai polgárasszony 100 gyürüt hagyott hátra, amelyeknek mindegyike 2 dukát sulyu volt. Voltak köves gyűrűk "arany árkocskában" vagy "á jour" keretbe foglalva, mások gyöngyökkel, elefántcsonttal diszitették vagy egyszerűek voltak, un. "aranycsikok", néha csupán filigránnal diszitve. Máshol sodort, vagyis kötél- vagy zsinórszerüen fonott gyürüt találunk. Közép-Európa megtartotta ragaszkodását a nagyértékü övek iránt. Alakjukra nézve ugyan eltértek a széles sima gótikus övektől. Elhelyezésük nem az oldalakon, hanem a valódi öv helyén volt. Találkozunk gyakran szélesen kivitelezett egyes részekből, máskor értékes láncocskákból összeállított övekkel is. Rajtuk függtek a különféle függődiszek, mint nécessaire-k, imakönyvek, kulcsok és "illatozó almácskák" vagy gömbök. Ezeket az illatszer-edénykéket aranymives készítette és pézsmát helyezett beléjük. Nem volt ritkaság, hogy egy-egy övön több ilyen "almácska" is függött. Az illatozó almácskákhoz tartoznak az amulettek.Ezek is rendszerint az övön függtek vagy saját zsinórjuk volt. Ezek a zsinórok néha a nyakon függtek és rájuk akasztották az amulettet vagy a "belélegző"-t szivecske, almácsak vagy kis kereszt alakjában, amelyet aranyba montíroztak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a XVI. század a nagy ragályok, pestisek korszaka volt és hogy általánosan hittek az ilyen amulett védőhatásában. Az elv az volt, hogy az ember, ha pestissel fertőzött területen haladt át, vagy ha olyan emberrel találkozott, aki betegséget lehelhetett rá, az amulettet szája elé