Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)
"ban túlélte a röneszánszot. Innen egyenes ut vezet a rácsszerüen áttört alátéttel ellátott, szivalakban kicsipkézett XIV. Lajos stilusu kopogtatókhoz. Stilus tekintetében rokonok a kőcsipkézet épitőmüvészeti motívumával ellátott, valamint folyondárszerűén kialakított, valamely szent fejével vagy alakjával ellátott alátétü spanyol és délfrancia kopogtatók. A sziv és a pálma motívum, amely a flamboyante-tal áttört alátéteket szegélyezi, a keleti behatás maradványai. A gótikus ajtókarika igen diszes. Gyönyörűen áttört, vert bádogból készült és szines bőralátéttel ellátott. Szivalaku,alsó részében kiszélesedő, amely háromlevél alakra van átvágva. A kései gótika ajtókarikája különböző vastagságú vesszőkből összefont. A XV. század végével nem kimélődött meg a lángvirág-csipkétől, amely - bár virtuóz technikával megmunkáltak - a gótikus stilus kiélését és hanyatlását jelenti. A középkor második felének lakóháza bámulatos haladást mutatott a román korszak barlangjaival való összehasonlításban. Egyéb vivmányok mellett a XIV. században üvegablakokat használtak. A legrégibb európai üvegablakokat az augsburgi székesegyházból származtatják; a XI. század első feléből származnak. Mint a középkor annyi más "találmánya", ezek a szines ablakok is keleti eredetűek. Az első szines ablakokat valószínűen Velencében készitették, kb, a X. század végén. Az üveg akkor olyan ritka nagy érték volt, hogy egy átlagos vár vagy magánház alig dicsekedhetett egyetlen üvegablakkal is. Az ablakok helyett egyszerűen felnyilásokat hagytak,befelé szélesedő lőrések formájában, amelyeket éjszakára fából készült ablakfedőkkel vagy állatbőrökkel takartak be. Mivel akkor mindannyian napkeltekor keltek fel és napnyugtakor szoktak lefeküdni, az emberek nagyrészének mindennapi életét nem akadályozták ezek az ablakok. A XIV. században az üvegablak már nem drága érték. Az ablakvasalásnak konstruktiv jellege van; képzőművészeti vonatkozásban sokkal egyszerűbb, mint az ajtóvasalás. Az ablakkeret keskeny és nem nyújt lehetőséget a művészi kibontakozásra. Az ablakkeretet rögzítő pántok a végeken, enyhén áttörtek; csak a XV. században veszik át a növényi alakokat. A tolózárak és a hosszanti és keresztreteszek forgós vasból készült fogantyúkban végződnek; az alapot diszesen kivágott bádoglap képezi. Az abí-3kvasalás rendszerint - hasonlóan az ajtóvasaláshoz - ónozott