Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

A baloldali séma csak: egy színpadot tesz lehetővé és csupán a díszlet változó vonalának érdekességét használja fel. A további sémák a forgónak különböző térségekre való osztását mutatják .mégpedig kettőtől ötig terjedően, amit maxiirmmnak tekinthetünk, ha 12 m átmérőjű forgóra gondolunk. Elmélkedésünk alapját tehát egyöt változást /színpadot/ biztosító forgó képezi. A rotáció kinetikai funkciója nagyon kifejező lesz és művészileg ronthat, ha mindig azonos lesz. Bíráljuk el hasonlóképpen a szinpadi kocsit! Milyen változásokat enged meg, ha egész színpadok cseréjére gondolunk? 3•ábra A /HP/ játéktérséghez vagy oldalsó vagy hátsó, vagy két oldalsó és egy hátsó színpadot adhatunk. Ezáltal két, sőt három nagy szinpadi változás lehetőségét nyerjük; ha a szinpad hátsó részében forgóval rendelkező kocsit választunk, egészen hat változásig mehetünk. Elmélkedésünk alapját tehát 3-6 változás /szinpad/ képezi. Vitathatatlan előnye abban van, hogy a játéktérség szabad és a berendezések cserélődnek rajta; ha a forgót használjuk, ugy nem az első esetben tesszük. A második tipus a szinpadi művészi munka szempontjából előnyösebb, nagyobb lehetőséget ad az elemek változásához és a technika teljesen rejtett benne. A nagy színpadoknál és a nagy követelmények mellett a két rendszert kombinálni kell: három kocsi, közülük a hátsó forgóval, és a játékI érségen szilárdan beépitett cilindrikus forgó. Látszólag nagy gépesitési gazdagság; persze csak azzal a feltétellel érvényes mindez, ha mindkét rendszert egyidejűen lehet alkalmazni. Ha a kocsikat alkalmazzák /hat változásig/, a forgót kiiktatjuk a játéktérségen és fordítva; tehát nem tizenegy változás, hanem ismét csak 5-6 körül! Ellenkezőleg - a kocsirendszernél még