Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

sziti illúzióit .isszatér a mindennapi szemléletbe. Ezt naponta megfigyelhetjük a cukroszacskók zörgésén és a közönség egyre élénkebb beszélgetésén. Ezért igen sok szinház azt a szokást vezette be, hogy a nézőteret változás közben sötéten hagyja. Ez a megoldás általában csökkenti a közönség beszélgetési kedvét, de ha sokáig tart, aggasztó hatást válthat ki benne.Más szinházak viszont ahhoz a megoldáshoz folyamodnak, hogy a nézőteret ilyenkor csak deritő fénynyel világitják meg. Ez a megoldás ugyancsak nem jó, mivel a beszélgetési kedvet egyáltalában nem csökkenti, viszont a fényerő a program olvasásához sem elegendő. Ha tehát valamely előadás keretén belül az a szándékunk, hogy az illúziót megőrizzük, akkor feltétlenül arra kell törekednünk, hogy a változás időtartamát a lehető legrövidebbre szoritsuk. Erre a legjobb megoldásnak a múltban és a jelenben egyaránt a nyilt változás bizonyult, vagyis a függöny leeresztése nélkül végrehajtott átdiszletezés stb., amelyre a korszerű szinpadvilágitási és fényerőszabályozási technika a múlthoz viszonyitva sokkal jobb műszaki lehetőségeket tár fel. A színpadképek vetítése, a fényerős optikák és az újszerű fényforrások, például a xenonlámpák révén ma már annyira magas szinvonalat ért el, hogy a jelenettel szemben támasztott szini, fényesség! stb. követelményeket sokkal jobban kielégiti, mint régen. Természetesen nem lehet mindig ilyen megoldást alkalmazni, de viszont ezekben az esetekben az elhordás, elhúzás és eltolás klasszikus változási módszerei még mindig rendelkezésre állnak. Sajnos azonban még ma is gyakran figyelhetjük meg, hogy a változási idő még a jól berendezett és műszakilag jól vezetett színházakban is - ijesztően sokáig tart, más szóval sokkal tovább, mint amennyi időt a műszaki követelmények előírnak. Ez a felesleges késlekedés a nézőket általában rendkívül zavarja, hiszen szétrombolja a már létrejött hangulatot, a korábban emiitett "szinpadi csoda" egyszerűen létre sem jön. Sok esetben állapithatjuk meg, hogy a rendező, vagy a díszlettervező a gyors változásra való tekintet nélkül szükségtelen felépitményeket, nagy kiterjedésű és térfogatú díszleteket vagy egyéb változtatásokat ir elő, amelyeknek szcenikai értéke távolról S3m áll arányban a felépítésükhöz ' szükséges hosszú idővel. Ez