Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

az az eset, ahol a színház műszaki vezetőségének korrigáló módon kell közbelépni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a próbák megkezdése előtt már valamennyi színpadkép terve készen áll, továbbá ha a színpadképet modell alapján kölcsönösen megvitatják és végérvényes döntést hoznak. A vendégszoreplőkön alapuló szinházi rendszer azonban ezt a munkamódszert egyáltalában nem segiti elő, hiszen az ilyen megbeszéléseket gyakran a színházon kivül és a szinpadi technikus részvétele nélkül tartják meg. Mindennek az a következménye, hogy számos olyan szép rendezés akad, amelyet a tul hosszú váltakozási idők károsan befolyásolnak. Ezzel kapcsolatban még azt is megjegyezzük, hogy az átépítésekre vonatkozó rendelkezések Összeállításakor gyakran egészen megfeledkeznek az átöltözés problémájáról, amely azután igy első Ízben a házi főpróbán érezteti kellemetlen hatását, de ilyenkor már késő. Szinte általános szokássá vált, hogy a színpadképeket sötétből kiindulva deritik egészen a meghatározott teljes fényerőre, miután a függönyt a nézőtér elsötétitése után /és nem mindig hangtalanul/ már felhúzták, majd a felvonás végén a színpadot a függöny leengedése előtt elsötétítik. Ez az eljárás sem nevezhető mindig hatásosnak, sőt gyakran egyenesen zavaró, legalább is az általunk elemzett téma szempontjából. Elsősorban is a lassú derítés és az elsötétítés a realista jellegű, vagy a vidám témájú daraboknál egyáltalában nem illik a tartalomhoz - ée az egész tulajdonképpen a filmet utánozza, ahol azonban egészen más jellegű képhatást akarnak elérni - de ezenkívül, sőt mindenekelőtt a meglepetési hatást is befolyásolja, amelynek a színházban még ma is igen nagy a szerepe. Sokkal nagyobb hatást érhetünk el - és igy ujabb lépést tehetünk a "szinpadi csoda" tartománya felé - ha néhány másodpercen belül ujabb nagy, tarka, plasztikus szinpadi képet mutatunk be, lehetőleg uj szereplőkkel. Ez sokkal nagyobb hatású megoldás, mintha a film fényképalbumában egy oldalt lapoznánk. Jól megfigyelhetjük e hatás eredményét a "Nürnbergi mesterdalnokok" harmadik felvonásában, midőn a függöny Hans Sachs szobája után a vidám, fényben uszó ünnepi teret tárja a néző szeme elé. Ennek ellenére csodálatos módon e jelenetet a közelmúltban az egyik elsőrangú nyugatnémet operaházban ugy oldották meg, hogy sötétből történő "átusztatást" alkalmaztak, méghozzá nem is jól,