MAGYAR SZÍNPAD 1907. május (10. évfolyam 119-149. sz.)
1907-05-26 / 144. szám
6 1937. má,us 26 Fővárosi Nyári Svínház. A »Szép Ilonka« szövege. Első felvonás. Peterdi háza előtt a Vértet vadonában a cselédek éneklik a szentgáli vadászok dalát. Az erdőből kardal hallatszik, vadászok érkeznek. Mint a forgószél ront be Marzió, az udvari bolond. Vele jönnek a lantos deákok, elmondják, hogy a királyi udvar vadászik erre, élükön a hires sólyom mester (Mátyás.) Peterdi fogadtatásukra készül. Lepkét kergető leányka jelenik meg (Ilonka) és a bokorban a vadász, mind a kettő elfogja a maga aranyos pillangóját Majd bevonulnak a vadászurak. Mátyás és Ilonka szerelmi jelenete folyik le a nagy fa alatt. Az udvari bolond és a lantos fiuk féltékenykednek, mert szintén szerelmesek Ilonkába. De szól a kürt, búcsúzni kell. Mátyás és Ilonka azzal válnak meg, hogy Szent-István napján Peterdiék felmennek Budavárába és felkeresik ott Sólyom mestert, a fővádászt. Második felvonás. A szép juháczné csárdájában mulatoznak az emberek. Arra visz az ut Budavárába, Szent István-ünnephez. Ott a ezinkotai kántor is, a ki szemet vet a szép juhásznéra. Elmondják, hogy ma vált gyűrűt a király az arragoniai herczegkisasszonynyal, a ki itt van udvarával. Tótok, palóczok érkeznek, mind Szent István ünnepére. Megérkezik Miklós deáknak öltözve Mátyás is. Vidáman, dallal jöo, de azért nyugtalan. Elbúcsúzik a szép juhásznétól, fütől-fától ós dalban önti ki végül szive bánatát. A herczegkisasszony itt talál reá, m »gpirongatja, hogy mindig álruhában jár. Mátyás távozik. Ilonka jön s a herczegkisasszony kikérdezi őt. Leirja szerelmét, keresi a fővadászt s mindketten letérdelnek az útszéli kereszthez és imádkoznak a boldogságukért. Miklós deák találkozik Ilonkával, hogy le re lepleződjék, letagadja kilétét és megy, bogy küldje majd he yette a vadászt. A fővadász megérkezik s Ilonkával egy tündérjelenetet éi át, mely nyílt változásba olvad. A nyílt váltó zás a Szent István-napi körmenet képét adja, baldakin alatt a király jegyesével: a herczeg kisasszony nyal. Iloi ka, a bolondtól vezetve, betoppan, felismeri a királyt és összeroskad. Ugy vezetik el. Harmadik felvonás. Tői van, Peterdi háza és házatája fehér hóban áll. A bolond vaczogva kuporog a ház előtt. Hul a hó. Ilonka lázban, betegen jön ki a házból. Víziói vannak. Az öreg cseléd elmegy a papért és meghúzatja a lélekharangot. Peterdi rémülve viszi be leányát, szél süvölt, a bolond megfagy a hideg >en, a liliomos cserepet leveri a szél. E perczbeo rohan ki Pttedi Mátyás megérkezik. — Moghalt I — tuda ja vele a pap és a függöny legördül. Egy órára nézzük meg az „Apolló" szinház előadásait, VIII., Nép3zinház-u. 1—3. Népszínház mellett. Előadások délután 4-től folytatólag éjfélig. Színházat, hangversenyt otthon hallhat, ha egy Sternberg fonográfot -j vesz. Kapható már 20koronától feljebb "V 30, 40, 50, 60, 80 koronáért Gramofonok a i e® biresebb m a?y a r ®® ktnföicu művészek eredeti felvételével ;Q ~ koronától feljebb. Sternberg Ármin és Testvére cs. és kir.' udvari hangszergyara Budapest, VII., Bákócsi-ut 36. szám. Az összes hangszerek legjob beszerzési forrása. FŐVÁROSI CÄBARET BONBON: ER Teréz-körut 28. Igazgató: Kondor Ernö. 2-88. - Ke Telefon: 52Cezdete V>9 órakor. Uj műsor — Előadás naponta . 1' ; Operette paródia. ===== Kitűnő szépitőszer HORYÁTH-féle Aranka Crém : •ely az arczbőrt ápolja; szeplőt, májfoltok kiütést, pattanást, sömört egy-két bekenés teljesen eltüntet. Az arcz sima és redőtlen lesz. — Zsirtalanságáná! lógva ugy éjjel, mint nappal használható. Használatát még a legközelebbi egyének sem veszik észre. 1 kor. Aranka KL Ponder 1 korona. 70 fillér. Kaphité i Horváth gyógyszertáriban, lidapMt, »., Vlsagrádl-u. IS. !•'•'•» Ot kortoii rendelés psrtíuneDtes. i rés. iNem hazafias ember ki külföldről hozat hangszereket, mert WAGNER a Hangszer-Királynál BUDAPEST, VIII., József-körut 15. sz. a. ugyan, lysn hsngszereket _ m<g olcsóbb árban kaphat pi. Kitűnő hegedű tokkal, vonoval együtt 10 kor Olasz Mandolln réz-gépezettel 12 » Harmonika orgona-hanggal, iskolával együtt 8 » Fuvolák 1 koronától feljebb, rjegyzék ingyen. Telefon 67—85 Országos Magyar Képzőm jvá3reti lar julit Tavaszi í^iállitás a városllgatl műcsarnokban 1 107. ápr. 27-től — 1997. május 26-ig Nyitva délelőtt 9 órától délután 6 óráig. — Csütörtökön este 11-ig zeneestély. — Buffet. — Belépődíj egy korona. — V&särnap délután 1 órától 40 fillér. ^^ BEL- ES KÜLFÖLDI SZABADALMAK. BARM/L Y ALAKRA ÉS RAG Y SAG RA ÁLLIT HA TOK' Nem kell a munkát sem rátűzni sem rávarrni! Klfuzltés és Isszerslés egy peroz alatti Négy oldolrol tökéletesen feszit! 50150 cm. kör. 2 3 0 8080 cm, kor. 3.50' ' 50175 cm. kor. 9-00 80Ö0 » » 2-70 90)90 . > 4.10' '50100 > > 8-SC 70170 > » 3 20 101 100. . 4 80 75|100 . . 4'— Viszonteladóknak magas iutalik. Megrendelheti) BARNA KÁROLY SS. Gyöngyös. Városligeti Nyári Szinház, A „Pesti asszonyok" szövege. Első felvonás. Pedál Menyhért zongoramester volt Prokopék házában és ezalatt ő és Prokopné leánya, Klára, kölcsönösen egymásba szerettek. Pedál azonban szegény ördög volt és a módos Prokopné nem egyezett bele, hogy leányát elvehesse. Pedál vérző szívvel elbúcsúzott a leánytól; elutazik, úgymond, Amerikába és ha majd vagyont szerzett, visszatér szerelmeséhez. Klára és Pedál kölcsönösen örök hűséget esküsznek egymásnak, mely eskü alól csak a halál vagy hűtlenség oldoz fel. Két év is elmúlik, Pedál nem tér vissza. Prokopné bebeszéli leányának, hogy Pedál útban Amerika felé befulladt a tengerbe és igy most már nem köti esküje, fogadja el tehát az érte régen esengő Rozsnyai Fülöp kezét. A leány végre enged és Rozsnyaihoz megy feleségül. Az első felvonás Rozsnyai Fülöp lakásán folyik, a ki éppen menyegzőjét üli Klárával. A nászvendégek lassan szétoszlanak s egyedül hagyják az ifjú párt, kik éppen a nászszobába készülnek, a midőn az egyik mellékszobából zongorahangok hallatszanak, majd pedig egy dal hangzik fel, melyet Pedál Menyhért irt annakidején Klárához. Klára a dal hallatára odarohan, felrántja az ajtót é3 megpillantja Pedált, a kit az egyik szolga előzőleg odarendelt, hogy hangolja meg az uj zongorát. Klára látva, hogy megcsalták, besiet a nászszobába és magára zárja az ajtót és nem eDgedi be a mit sem sejtő férjet, a ki kétségbeesésében kidobja Pedált és zokogva egy pamlagra dől. Második felvonás. Strublinszky bécsi zenedeigazgató 50 éves jubileumának örömére a növendékei kerti ünnepélyt rendeznek. Az ünnepélyen Pedál zongorázik, a kit Rozsnyai, értesülvén, hogy miről van szó, mindenáron meg akar házasítani, hogy ezáltal bizonyítsa Klára alőtt Pedál hűtlenségét. Prokopné sziatén azon fáradozik és hajlandó e végből anyagi áldozatra, a miről értesül Strublinszky, kinek három hajadon leánya van és igyekszik Pedált Fifi nevü leányának férjül szerezni. Rozsnyai Miminek, Prokopné pedig Tiniuek szánja Pedált, Erzsi, a szobaleány pedig magának. Ebből rendkívül mulatságos bonyodalom keletkezik , végül Pedál ugy segít magán, hogy megugrik. A tánczokkal és fülbemászó dalokkal tarkított felvonás a hires Strublinszky-indulóval végződik. Harmadik felvonás. Dr. Czinege Kázmér bíró Pedált maga elé idézi öt rendbeli házassági ígéret be nem váltása miatt. A tárgyalás folyamán kisül, hogy Pedál egyiket sem veheti el, még pedig azért, mert Amerikában végszükségében megnősült, egy kongónéger nőt véve feleségül. Ál alános a szörnyüködés a nők között és Pedál ugyancsak pórul járna, ha a Czinege véletlenül meg nem állapítja, hogy Pedál felesége hűtlen elhagyás czimén elválasztásukat követeli és igy Pedál tulajdonkép megint szabad. Az őt ostromló lányoktól ugy szabadul, bogy feleségül veszi Erzsit és megígéri, hogy a többinek is szerez férjet. Klára igy felszabadul fogadalma alól ós boldogan nyújtja át a nászszoba kulcsát Jférjének, ki szerelmesen öleli magához kisasszony-feleségót. Egy orara nézzük meg az »Apolló« szinház előadását, VIII., Nepszinhaz-u. 1—3. Népszínház melhtt Előadások délután 4-től folytatólag éjfélig. l-5 ,e r«>» «*•«»»»•= ad w»r«i,i.ii, CT ROVARIRTÓ POR Páratlan szer mindennemű rovaroknak, mint sváb, csótány (ruszni), moly. 'égy és hangyák kiirtására, szóró dobozokban csomagolva I nagy doboz 1.— kor. 1 közép „ —.60 . 1 kis . -.30 . Egyedüli készítője : Petrovics Miklós droguists Sudapaatsn, IV„ BiciHitczi 2. uto. hkolal éa művészi hevertek, Talnmlnt cflá«)rari henttazertk kltBnő minőségbe! STEENBERG es. Ag Mr. udvari Inn^íerpYdfáiiai'. ^en«pesi-alj 36 sw