MAGYAR SZÍNPAD 1906. október (9. évfolyam 272-302. sz.)
1906-10-14 / 285. szám
r 9 Színházi pletykák. Budapest, október 14 Boleszlav berezeg lovagias ügye. — Rdthonyi Ákos kalandja. — A milliárdos kisasszony előadásait a Magyar Szinház- ban néhány nap ó!a még érdekesebbé, élvezetesebbé teszi, hogy a szerb princzet Ráthonyi Ákos, a Magyar Szinház-nak ez a dédelgetett művésze játszsza. Hat hónapi szabadság után, ebben a pompás szerepben lépett újra a közönség elé, a mely persze nagyon örült a viszontlátásnak és esténkint zajosan ünnepli kedvenczét. De örül a viszontlátásnak Ráthonyi Ákos is és boldog, hogy újra játszhatik. A nyári hónapok alatt ugyanis hirét se hallotta színháznak. Az első nap, hogy itthon volt, egy kissé kellemetlen, de alapjában derűs kalandja akadt. Eleinte bosszankodott, de aztán ő maga is kaczagott rajta. Próba volt és hazafelé igyekezett villamoson. Az Andrássy-uton le akart szállni, hogy gyalog folytassa útját. A villamos azonban szorongásig meg volt telve és Ráthonyi nem bírt a kocsi ajtajához férkőzni A villamos már megindult és ő még mindig nem (udott leszállni: — Pardon, uraim, pardon — ismételgette és igyekezett a lépcső felé. Ekkor történt a baj. Mellette állt egy vidéki atyafi, a kit bosszantott, hogy Ráthonyi lefelé tolakszik. — Mit lökdösik ? Maga szemtelen 1 — kiáltotta epésen. Kínos pillanat állt be. Ráthonyi elsápadt, körülnézett, mert nem tudta, hogy csakugyan őt illeti-e a sértés. A következő pillanatban pedig elcsattant egy hatalmas pofon. Épen jókor, mert a villamos már robogni kezdett és Ráthonyi leugrott. A dolgot szörnyen röstelte és a mint illik, szerette volna a névjegyét átadni a sértettnek, hogy az elégtételt szerezzen magának. Fogta hát magát és futott a villamos után, közben pedig egyre nyújtogatta a vizitkártyáját. — Tessék uramj a névjegyem! Tessék uram a névjegyemi De a gentlemen erre még nagyobb dühbe gurult és felháborodva kiáltott le a villamosról az utánna futó Ráihonyi felé: — Nézzék kérem, ezt az embert! Mit akar tőlem 1 Ne molesztáljon 1 Mégis csak szemtelenség! Nem elég, hogy pofon vág, még a névjegyével is utánam szalad!. . . Pierrot, Felvonásközben. Budapest október 14 Vasárnapi apróságok. (I. A nyul) Alszeghy Káimán, az Operaház kitűnő főrendezője, szenvedélyes puskásember szabad idejében. Ez a szenvedélye egy pompás tréfára adott alkalmat a minap. Valami családi ünnepséget tartott, a melyen a jó barátai különféle apró meglepetéssel kedveskedtek neki. Többek közt elébe tettek egy kitömött mezei nyulat, a melyben egy fonográf volt elhelyezve. A nyul meghajolt az ünnepelt előtt és nagy kaczagás között, tiszta, érthető hangon igy kezdett szólni: — Mélyen tisztelt főrendező ur I Én vagyok a nyul, a melyre ön már harmincz év óta vadászik Leányfalván. Mint az ön harmincz éves ellenfele, kötelességemnek tartottam, hogy üdvözöljem születése napján. De más egyéb okok is idehoztak. Ugyanis eddig teljes biztosságban állottam önnel szemben és a halál réme sohsem ijesztett, a mikor rám emelte a fegyverét. De most az évek elhaladtak ön felett, a szeme meggyöngült és bizony, a keze is meg-meg remeg néha-néha. Most tehát az életem folyton veszedelemben forog, mert hátha véletlenül eltalál .. . Semhogy ily tragikus véletlennek legyek az áldozata, inkább eljöttem ide és fölajánlom önnek sírig tartó hü barátságomat ... (II. A szokás hatalma.) weidinger bácsiról, az edzett tenyerű tapskirályról szól ez a történet. A minapi sátoros-ünnep alkalmából Weidinger bácsi is elment a dohány-utczai zsidótemplomba. Istentiszteleteket az utóbbi időben a derék Weidinger bácsi csak a színpadról, az operaházi zenekar mellett élvezett, ki vehetné hát rossz néven tőle, ha rövidesen — elszundikált. A kántor azonban egyszerre csak egy gyönyörű egyházi dalba fogott és érczes baritonja betöltötte a szent csarnokot. Az egyik magas hangnál Weidinger bácsi felriadt álmából és teljes erővel tapsolni kezdett, miközben egyre kiáltozta: — Éljen Beck! Éljen Beck! . . . Nyomban ki is vezették az isten házából. (III. A fordítás.) Szendröi és Váradi az Operaház-nak J ez a két derék művésze évődött a minap egymással. Tudvalevő, hogy mindegyiknek van a színpadon kivül egy másik foglalkozása is. Szendrői Lajos, a kinek egy jól jövedelmező szűcsüzlete van a belvárosban, hires arról, hogy Budapesten ő nála készülnek a legjobb prémeskabátok; Váradi Sándor pedig azzal tölti szabadidejét, hogy opera-szövegeket fordit. Éppen Wagner Szigfried operájának: A medvebőrös -nek fordításáról volt szó. E felett évődött egymással a két művész. Szendrői ezzel ugratta a kollegáját: — Bizony, nem neked kellett volna A medvebőrös-1 fordítani, hanem nekem ! h— Vájjon miért? — Mert én jobban ismerem azt a német tájszólást, a melyben a szöveg irva van. Váradi Sándor nem maradt adós a felelettel. — Csakhogy egy kis tévedés van a dologban — vágott vissza. — Azt A medvebőrös-1 lefordítani kellett, nem pedig — kifordítani!... (IV. Ripacsek.) A vidéki komédiás élet még mindig tele van derűs epizódokkal. Egy kis színtársulat, egy uj darab előadására készült nemrégen. Az előadás napján, a jelmezszabó megjelenik az igazgató szobájában. — Kérem, direktor ur, milyen kosztümök kellenek a darabhoz? — kérdi. Az igazgató szemrehányó pillantást vet a szabóra, aztán a neheztelés hangján oktatja ki: — Hát hányszor mondjam még, hogy ha a darab Krisztus születése előtt játszik: trikó kell, ha pedig Krisztus születése után, akkor — lovagcsizma! -YSzinház! élet. Budapest, október 14. „Gróf Hamlet." — A „ Vígszínház" legújabb sikere. — A párisi „Monde Artiste" tegnap érkezett számában olvassuk ezeket: „Már régtől fogva választotta otthonául a siker az Athenée szinház-at és ezúttal is, ugy látszik, nem gondol arra, hogy kiköltözzék: Deval Abel meghívta a sajtót a Gróf Hamlet (Triplepatíe) háromszázegyedik előadására. Megmondtuk előre és csakugyan nincs csinosabb, eredetibb és derűsebb megfigyeléssel megirt darab, mint Bemard Tristannak ez a finom vígjátéka, a melyben hemzseg a sok szereplő, a kik közül mindegyik egy-egy remek alak. És mily elmésen és kedvesen beszél benne mindenki! Egymást éri a váratlan, meglepő, kedvesen gúnyos, vagy kaczagtatóan vidám mondás és valamennyi jóizü. Tökéletes művészet az, a mit ez a darab hoz és a kitűnő művészek teljesen megérdemlik a zajos tapsokat." Nos, ez az utóbbi elismerés ugyancsak kijár a Vigszinház tagjainak is, a kik jóformán teljes számban működtek össze a siker kivívása érdekében és egyesült erővel nyerték meg a premier nagy csatáját. Elég erős volt a küzdelem. Nem igen szokták meg a Vigszinház-ban, hogy franczia darabja olyan legyen, a min jókat lehet kaczagni, de azért fiatal leányok is megnézhetik. A törzspublikum mintha ősi jogaiban lett volna megrövidítve, eleinte tartózkodva viselkedett, de már az első felvonás első felén tul meg volt törve a jég, sőt a későbbi előadásokon addig sem kellett várniok a színészeknek, hogy az első kaczagások végighullámozzanak a nézőtéren. A második felvonás után már annyi volt a kihívás, hogy azok, a kik régi szokás szerint ellenőrizni szokták, azon vitatkoztak, hogy több, avagy kevesebb volt-e egy tuczatnál. A harmadik felvonás bohózatos hangja is nagyon tetszett és a negyedik felvonás poétikus kifejlése után is zajosan csapódtak össze a tenyerek. És azóta minden alkalommal ismétlődnek a tetszésnyilvánulások. A háromszázegyedik előadás jubileuma után Párisban persze adják tovább is és, ugy látszik, ebben az esztendőben más darabot már nem fognak játszani az Athenéeben. A londoni előadás sikere is akkora, hogy sok száz ismétlésre számithat, Berlinben is biztosítva van a jubileumok sorozata. Nálunk természetesen alig kerül sor a háromszázegyedik előadásra, de a hány jubileumot idegen darab egyáltalán elérhet, annyi kétségtelenül kijut a Gróf Hamletnek, a melynél Ízlésesebb, vidámabb és elegánsabb darabot a Vigszinház-ban is régen játszottak. Togo. Vidék! színpadok» Budapest, október 14 A kolozsvári Nemzeti Színházban pénteken volt a premiérje E A. Butti Mindent semmiért t czimü drámájának, Hettyei Aranka, Rajnai, Sebestyén, Aczél Ilona, László és Kardos játszották a főszerepeket a nagysikerű bemutatón. A Luczifer szerzőjének ez a darabja a kolozsvári színpadon került magyar nyelven először szinre. * Réthy Laura, a vidéken ismert nevü és népszerű operett-primadonna, végleg bucsut mondott a magyar színpadnak és a mult héten Fiuméből induló hajóval kivándorolt Amerikába. Külföldi színpadok» Budapest, október 14. A berlini királyi operaházban Caruso Enrico, a világhírű olasz tenorista, második vendégjátéka alkalmával még sokkal nagyobb sikert aratott, mint az első estén. A Carmen-ben énekelte Jósét. Az előadáson jelen volt a császári pár is. Az első felvonás után Vilmos császár magához kérette a művészt, tiz perczig beszélgetett vele és rendkívüli elismeréssel szólott művészetéről, hangjáról és felfogásáról. Búcsúzáskor a császár egy drágaköves szelenczét ajándékozott Caruso-nak.J í] vA párisi Théatre-frangais-ban^S szerdán lesz a szezón első premierje. Bemutatóra kerül André Arny-Velde: Courtisane czimü verses színdarabja. *i A bécsi Volkstheater megszerezte előadásra Capus Alfréd Les passagéres czimü uj vígjátékát, melyet Leichte Siege czimmel nemsokára be is mutat. * A berlini Deutsches Theater \ úgynevezett kamaraestéin a második premier Frans Wedekind Tavasz ébredése czimü gyermektragédiájaf lesz. * É&A müncheni Residenztheater-ben a minap került Henry Bernstein: La Rafale czimü drámája bemutatóra, mint nálunk a Vigszinházban: Baccarat czimmel, Lothár Rudolf német átdolgozásában. A dráma igen nagy sikert aratott m- A vadász ha utazásra Késiül a fegyvere után első gondja az, hogy vadásztáskájában a csut rája jó barack pálinkával legyen megtöltve. Ilyen jó csutorát és pálinkát az Első Alföldi CognacgyárZrt. kecskeméti gyárvozetösége szállít.
