MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)
1891-09-25 / 1. szám
5 MAGYA K SZINPAD. nyugdíjtöke rendelkezésre álló kamatai megengednének. Fájdalom, erre kilátás van, miután a legutóbbi congressus is határozottan elvetette a nyugdíj befizetéseknek 2%-ról 4" 0-ra való felemelését, a mi által a bajon segítve lett volna. Oly helyzetnek nézhetünk tehát eléje, hogy az igazgató-tanács esetleg kénytelen lesz az esedékes nyugdíjból tán 40%-ot is levonni. Igaz, hogy ez örökre nem tart, s leginkább a kedvezményes évekkel biró agg színészeket fogja sújtani, de azokra, a kiket ér, elég szerencsétlenség. A nyugdíjazottak némelyike tehát azt fogja mondani : „A mit kapok meghalni sok, élni kevés. Ebből a nyugdíjból a magán életben, a társadalomba vegyülve megélni nem birok." Igen, az esedékes nyugdíjból ekkor tisztességes ellátást csak menedékházban lehet kapni, a sziné-l szek menedékházában, melynek eszméjét Bényei már néhány évvel ezelőtt megpendítette. Az országban van akárhány olyan épület, mely azelőtt urasági lak volt, s ma szívesen áruba bocsátják, mert a megváltozott viszonyoknál fogva régi czéljaira többé nem alkalmas. De nem kell épen urasági lak, csak nagyobb épület, melyben 15—20 szoba van, a megfelelő helyiségekkel és kerttel. Ilyen épületet kell vásárolni. Vásárolni mondom, mert reményem arra alig van, hogy egy bőkezű mágnás efféle ajándékkal a színészetet meglepje. Ha a vételárat, a berendezést, költségeket s a fentartási tökét összeveszem, azt hiszem 20,000 írtból minden kitelik. Föltételezem ugy az adásvevésnél, mint a berendezésnél a szerencsés alkut s egy kevéssé a jótékonyságot. És föltételezem azt. hogy a menedékház olcsó vidéken legyen, ne városban, vagy élénk forgalmi ponton. E menedékházba fel lehetne venni azokat a nyugdíjas színészeket — a kik kisebb nyugdijat húznak. Ha ezek nem tennének ki nagyobb számot, a nagyobb nyugdijasok közül is fölvehetők lennének néhányan. Az évi ellátási díj tehetne pl. évi 250 frtot, a miből 10 frt a tőke törlesztésére és kamatfizetésre fordíttatnék. A tökebeszerzés — a nyngdijtöke érintése nélkül akkép történhetnék, hogy 1000 db. 20 frtos kötvény bocsáttatnék ki, melynek fi",, kamatját az egyesület garantirozná E 20 frtos kötvényeket a jobb javadalmazási! szülészek és a szinügybarátai azt hiszem, nehézség nélkül elhelyezhetnék. Minden évben kisorsolható lenne bizonyos számú kötvény a menházban elhelyezett nyugdijasok száma szerint olykép, hogy pl. 40 év alatt az összes kötvények kifizettetnének. Mindez természetesen még tüzetesebb számításokat igényel, de a fenutebbieken kürvonalozva látom azt az alapot, a melyen indulva a menedékházat minél előbb létesiteni lehetne. Igaz, hogy mindenki övéi közt szeret lenni s tán sokan a menházat nem szívesen vennék igénybe; de kétségtelen, hogy sokan lesznek olyanok, a kiknek hozzátartozói már nincsenek: sokan, a kik jobb szeretik a közeli pályatársat, mint a távoli rokont s a holtig tartó és biztos ellátást felhányás és panasz nélkül a rokon ápolásánál, ezekre nézve a menház mindig vonzerővel fog birni. //. J. Vidéki színészetünk missiója. Örömmel telik el a lelke minden magyar embernek. ha látja azt az óriási haladást, melyet hazánk az utolsó évtizedek alatt a művelődés minden terén tett. De legörömteltelben dobbantja meg minden magyar hazafi szivét magának a magyar nemzetiségnek megerősödése, s az, ha a magyarság legerősebb várait éppen ott latja, a hol még néhány évtized előtt alig derengett a magyarság ébredésének hajnala. Azt hiszsziik, nem élünk odavetett frázissal, ha azt mondjuk, hogy a magyarság megerősödésének egyik hathatós tényezője volt a magyar színészet. Hogy a főváros magyarrá lett, ebben is van része a magyar színművészetnek, ámbár itt egyéb tényezők is közzéhathatnak a magyarság megerősítésére, de sokkal többet köszönhetnek neki az egyes vidékek, a melyek nem rendelkezhettek amaz eszközökkel, melyek a magyar nemzetiség megerősödésére közreműködhettek volna, s a magyar színészet volt egyik hathatós tényezőjük, mely bennök a magyarság csiráját kifejlesztette. Színészetünk, a hol csak tehette, megfelelt nemzeti missiójának; a hol a magyarság lángja kialvó félben volt, meggyújtotta ezt, s a hol csak lehetett, mindenütt szolgálatába szegődött a magyarság érdekeinek. De fájdalom, vannak még az országnak vidékei, a melyeket még nem vallhatunk egészen magyaroknak. Ezek különösen az ország végvidékei. Az állam különböző institúciókat létesít e vidéken a magyarság érdekének megoltalmazására, s áldásos működését nagyobbára siker is koronázza. Tudjuk azt is, hogy számos kulturegyesül etünk is van, melyek ugyancsak a magyarság fejlesztésének lobogóját tűzték ki a nemzetiségekkel szemben, s azt is tudjuk, hogy a nemzet ezreket és százezreket áldoz az ilyen egyesületek czéljaira. E vidékeken tehát nagyobb missió vár a mi vidéki színészetünkre is, mint ott, a hol az tisztán a lakosság műélvezetének kielégítésére van hivatva. De igen természetes, hogy ha a hazafiság nem is hiányzik vidéki színészetünk intézőiben, nagy koczkázattal jár rájuk nézve az olyan helyek felkeresése, a melyekben éppen ők lennénének hivatva a magyarság tüzét fejleszteni, s éppen ezért nagyon üdvös volna, ha arra a hazafias czélu közművelődési egyesületek, a melyeknek oltárára az egész ország tetemes pénzáldozattal adózik, karöltve az illető vidékek szinügyeinek vezetőivel, s azoknak úgy erkölcsi, mint anyagi támogatása 1T1 ellett igyekeznének szent czéljaiknak megvalósítására irányuló törekvéseiket testté alkotni. Ha e hazafias egyesületek ettől nem idegenkednének, s anyagi áldozatok árán is készek volnának a magyar színészetnek űj hajlékokat teremteni, vidéki színészetünknek hivatásuk magasztos voltától áthatott vezetői is bizonyára készségesen meghoznának minden áldozatot, hogy a magyar múzsa ezen új hajlékaiban a nemzet legnagyobb érdekét szolgálhassák. Levél a szerkesztőhöz. Kedves uram! Ön arra kért engem, hogy irjak valamit Blahánénál tett látogatásomról. Hát jól van, irok. Nagy részét ugyan már megirtani a „Pesti Hirlap u-ban de nem is akarok én az egész kedélyes csevegésről referálni, csak egy-két momentumról. Azt talán mondanom sem kell, hogy Blaháné a legszeretetreméltóbb háziasszony valamenyi háziasszonyok — isinerősöm között. Rendkívül szívélyesen fogadott és olyan kedvesen, olyan természetesen elcsevegett, eldiskurálgatott, hogy csupa gyönyörűség volt hallgatni. Mi mindenről beszélt, azt én most nem fogom ismételni. Csak két dolgot említek. Az egyik, hogy a népszínház kaczagó tündére a dráma iránt lelkesül. A ki ha megjelenik a színpadon, dalával fölvillanyozza a publikumot, jó kedve átragad a közönségre is. Hogy ha ő drámában játszhatnék! Bizony Isten szívesen föllépnék egy drámában — mondá — de mit telietek róla. ha a publikum én tőlem csak vidám dalokat, kaczagtató mókákat vár. Tehát lám, lám, Blaháné is abba a művészgárdába tartozik, melybe Kassai, Vízvári, néhai jó Tihanyi, a kik szintén a drámai szerepekre vágyódtak, hoiottan pedig puszta megjelenésük is vidám hangulatot teremtett mindig a néző téren. Azaz hogy még sem. Blaháné jogosan aspirálhat drámai szerepekre. Hiszen csak meg kell nézni Felhő Klárit, a Piros Bugyelláris Zsófiját, az Uzsai Gyöngyöt, a Falu Rossza Finom Rózsiját és az a zugó taps. mely az ő drámai jelenetei után fölhangzik, legszebb elismerése e részben is fényes tehetségének. A másik a miről szólni akarok, az ö szerénysége. Es ebből példát vehet sok kezdő „művésznő," a kiket a könnyű reklám nagy hamar elkapot. Beszélt nekem a művésznő az ö fiatal korától, mikor még alapo:«aii megkritizálták. A keményebb kritikákat nem vette ám mindjárt sértésnek (mint azt a mostani nemzedék gyakran teszi,! hanem jóakaratot látott bennük és ernyedetlen szorgalommal korrigálta a hibákat. Még ma is nagyon megszívleli a jó tanácsokat. — Sokat köszönhetek az íróknak, — mondta Blaháné.
