Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
családi kapcsolatról — költői formában is lehet írni, különösen akkor, ha - mint ebben a darabban is - a témához a szerző eredetileg a realizmus felől indult. Tudatosan vagy ösztönösen, de Eliot maga is érezte ezt az ellentmondást, mert saját bevallása szerint olyan sörfajtát választott, amely nem hangzik bántóan kötöttnek vagy költőinek. Véleményem szerint a költőietlenség követelménye a családi téma ábrázolásából fakadt. A másik darabban (Gyilkosság a székesegyházban) nem kellett leplezni a verses formát, mert itt társadalmi szituációról van szó, ember és világ összeütközéséről. E korábbi darab esetében a költői forma alkalmazása teljesen jogos volt, mert hőse közéleti figura, akihez a közéleti ember stílusa és beszéde illik. Lehet viszont egy prózában írt darab is költői, és éppen itt, a próza és vers határán a legbonyolultabb és a legbajosabb kimutatni a család-, illetve társadalomábrázolás és a forma összefüggéseit. Jó példa erre Thornton Wilder darabja, A mi kis városunk, és nemcsak önmagában, hanem több hasonló mű előfutáraként is. Családi dráma - az apát, az anyát, a testvéreket, azaz a család hagyományos szereplőit mutatja be. Ennek a családnak a bemutatásával a szerző ugyanakkor a darab alapgondolatát, mondanivalóját is közvetíti. Eszerint a család és a közösség a világ eredendően biztos talajában gyökeredzik, és a gondok, kudarcok és a látszólag veszedelmes, de végül is csupán ideiglenes zavarok ellenére is örök és csorbíthatatlan. A darab megvalósítása minden részletében tudatos. A szobadíszlet helyett kopár színpadot látunk, ahová a színészek hoznak be egy-egy széket, asztalt vagy létrát, amely a lépcsőházat vagy a ház emeletét jelképezi. A darab narrátora a színpad előterében áll, mintegy figyelmeztetve arra, hogy nem a „való életet", hanem annak absztrakcióját látjuk, más szóval a színpadot. A darab kétségkívül inkább költői, mint realista. De mitől válik azzá? Lássuk először, hogy mi tehetné realisztikusabbá. Valósághű díszletek talán? Aligha. A valósághű díszletet látva csupán az a bosszantó érzésünk támadna, hogy a szereplők irreálisak. Úgy találnánk, hogy az emberek a valóságban nem így viselkednek. Ha pedig a narrátort távolítanánk el, ahogy egy 91 I
