Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

The Great God Brown (Brown, a nagy isten) és A szőrös majom című darabjaiban, melyekből hiányzik a lélektani ábrázolás vagy köznapi szóval az emberi viselkedés ábrázolása. Példa erre az Akárki is.

Mielőtt továbbmegyek, itt hívom fel a figyelmet arra, hogy az expresszionista daraboknak, tehát azoknak, amelyek társadalmi és erkölcsi erőket ütköztetnek, van egy megkerülhetetlen hátulütőjük. Abban a pillanatban, amikor a darabból eltűnik a lélektan és a valóságos emberi viselkedés, kiiktatódik a realizmus többi ismérve is. A színpadot megszabadítják a sallangoktól, ehelyett szimbolikus jelzések jelennek meg rajta, amelyek áttételesen a darab tanulságát sugallják. Elvész az az illúziónk, hogy a cselekményt egy átlátszó negyedik falon át szemléljük. Sőt, állandóan arra emlékeztetnek bennünket, hogy színházi előadást látunk. Egyszóval már nem engedhetjük meg magunknak, hogy megfeledkezzünk időről és térről, hogy megfeledkezzünk tudatos önmagukról; az intelligenciánkra, szellemi képességeinkre és nem az érzelmeinkre apellálnak.

Ez a különbség, tehát hogy a darab az érzelmeinkhez vagy az értelmünkhöz szól-e, megfelel a családi és a társadalmi érzelmeink közti különbségnek. A kétféle stílus a közönség tudatának másmás részére hat. Ez a jelenség pedig nem csak a drámára korlátozódik.

Ha például valaki a családtagjaival beszél, egy bizonyos stílusrétegben mozog, egyszerűen fejezi ki magát, a szituációnak megfelelő bensőségesebb hangon szól. Ha viszont idegenekből álló közönséghez beszél, ahogy például a politikusok szoktak (a politikus pedig a legtársadalmibb emberfajta), úgy érzi, választékosán kell kifejeznie magát, sőt még a költői eszközöktől, az aforizmától, a metaforától sem riad vissza. Mozdulatai, testtartása, hanghordozása mind jelentőségteljesebbek, harsányabbak a köznapihoz képest. És ez nem a jelleméből, hanem a szerepéből fakad. Más szóval a társadalmi szerep lehetővé teszi a számunkra, sőt feljogosít bennünket arra, hogy egy kicsit szertartásosak legyünk. Ugyanez áll a drámára is.

A forma és a darabbeli viszonyok természetének szoros és eredendő kapcsolata nagyon sokféle, és helyenként igen összetett. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a család, tehát a magánélet nyelve a próza, a társadalom, a közélet nyelve pedig a vers.

89

r