Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

rögtön az volt az érzésem, hogy egyszer régen már hallottam valahol ezt a történetet. Később úgy gondoltam, biztos egy görög mítosz újkori változatáról van szó, és ettől érzem ösztönösen is olyan ismerősnek. Hiába kerestem, nem találtam hasonlót a görög mítoszok között, de ez a meggyőződésem mégiscsak megmaradt; már csak ezért sem bolygattam meg a cselekmény mítoszokra emlékeztető menetét. Sokszor felötlött bennem, hogy ez a két „tengeralattjáró" (az Eddie-hez érkező két olasz bevándorló) már vagy kétezer éve útnak indult. Valami olyan vegytiszta önzés hatotta át a darab minden egyes szereplőjének egyéni törekvéseit, hogy életük egybefonódása szinte a sors müvének tetszett. Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ezt a sorsot objektív és szubjektív tényezőkre bontsam fel, de meg kell vallanom, hogy a rejtély továbbra is megoldatlan maradt a számomra — s ezt soha nem is próbáltam titkolni. Többféleképpen is tudom értelmezni a darabot, de egyik értelmezés sem teljes. Azért is írtam meg, hogy megfejtsem a történet összes lehetséges jelentését, de ez máig sem sikerült, mert még ma is van bennem valami csodálat, valami várakozás, ami - gondolom - abból az érzésből fakad, hogy megszentelt történetre bukkantam.

És végül: a darab formai megoldása azért volt számomra különösen vonzó, mert mihelyt eldöntöttem, hogy kihagyok belőle mindent, ami fölösleges, az egész darab valahogy megszilárdult, objektív alakot öltött. Tulajdonképpen ez a forma az, amely már az első percekben rávezeti a nézőt, hogy csak a lényeget fogja hallani; hogy a történet Eddie Carbone életének csak a néző érdeklődésére számot tartó részét mutatja be, tehát kimaradnak belőle a hős életének mindazok az eseményei, amelyek e legfeszültebb és legsorsdöntőbb óráknál értéktelenebbek voltak. Azért választottam ezt a formát, mert az volt a célom, hogy ugyanazt az érzést váltsam ki a nézőből, amellyel a történet iránt magam is viseltettem: a csodálatot. Nem azért írtam meg ezt a darabot, hogy megríkassam vagy megnevettessem vele a közönséget, hanem azért, hogy kiváltsak belőlük valami sajátos megdöbbenést azon, ahogyan és amiért egy ember képes veszélyeztetni, kockára tenni és végül eldobni az életét.

1955

82