Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

sülnénk a főhős életének korábbi motívumairól, míg végül már azt is tudnánk, milyen viszonyban van a szüleivel, a nagybátyjával, a nagyanyjával, és valahol a második felvonás vége felé életének arról az eseményéről is tudomást szerezhetnénk, amely elkerül­hetetlenül a tragédia felé sodorta. Viszont valahányszor „mélyebbre" ástam Eddie életében, „mé­lyebbre" hatoltam azoknak a szubjektív erőknek a boncolgatásá­ban, amelyek azzá tették, ami, visszahúzott valami ellentétes irányú erő. Ez az erő a forma parancsa volt, a darab igazi formá­jáé, amely olyan szikáran jelent meg előttem, mint egy csupasz árboc vagy egy kopár szikla a tengeren. Elsősorban az ragadott meg ebben a történetben, mikor először hallottam, hogy milyen nyílegyenesen, milyen lélegzetelállító egyszerűséggel halad a vég­kifejlet felé. Úgy gondoltam, éppen ebben a szikárságban, ebben a célra törésben, ebben a pucér „csontvázszerűségben" keresendő a történet lényege és vonzereje, ezen tehát nem szabad változtat­nom. Ez esetben a történethez való hűség egyértelmű volt azzal, hogy hű maradok a főhőshöz. Úgy éreztem, Eddie Carbone nai­vitása, mellyel vélt ellenségére támad, az a mód, ahogy nyíltan és azonnal ellene fordul, ahogy nyersen ki tud tárulkozni egy majd­hogynem idegen ember előtt, amilyen világosan látja, hogy a dolgok milyen veszedelmes irányt vesznek — tehát maguknak az eseményeknek a minősége, a szövete sokkal többet mond a sze­replők belső életéről, mint a hagyományos, részletező lélekelem­zés, amely megtörte volna azt a logikus, nyílegyenes ívet, melyen Eddie a vesztébe rohant. Van egy másik oka is, hogy a darab mindössze egy felvonásból áll, mégpedig az, hogy a szereplőket pusztán tetteik szempontjá­ból vizsgáltam; mert egyébként,amikor passzívak, nincs semmi új, lényeges jellemvonásuk. Azért hangsúlyozom a „lényeges" szót, mert unom már azokat a darabokat, amelyek tele vannak egy csomó hiteles és helyénvaló, de a történet megértése szempontjá­ból teljesen fölösleges információval. Amikor ezt a darabot írtam, abból a feltételezésből indultam ki, hogy a néző is olyan, mint én, és legalább egyszer szeretné látni a szereplőket mozgató erők kecses, magasan ívelő, mindvégig követhető pályáját, egészen a végső robbanásig. De nem csak ezért hagytam el a darabból minden ékítményt. Aznap este, amikor szomszédaim elmesélték nekem az esetet, 81 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom