Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
akadályozza kibontakozását, vitába vagy harcba kell szállnia. Amiből persze nem következik, hogy a tragédia forradalomért kiált. A görögök megkérdőjelezhették életük elrendezésének isteni eredetét, amivel végül is megerősítették a törvényeket. Jób haragjában szembeszállhatott Istennel, hogy jogait követelje, végül mégis engedelmesen halt meg. Van azonban egy pillanat, amikor minden lehetséges, amikor semmi sem elfogadott; és a hős, aki megpróbálja szétfeszíteni a kozmosz határait, részeire szedni a mindenséget, óriássá lesz. Jelleme ebben a küzdelemben éri el azt a drámai nagyságot, amit — tévesen — az előkelő születéssel, a királyival asszociálunk. Holott bárki, a leghétköznapibb ember is óriássá válhat — ha kész egy lapra föltenni mindenét, amije van, hogy megvívjon jogos helyéért a világban. Van egy meghökkentő tévhit a tragédiával kapcsolatban, amelybe nemcsak folyóiratok hasábjain, hanem írókkal és olvasókkal folytatott beszélgetéseim során is lépten-nyomon beleütközöm. Eszerint a tragédia meg a pesszimizmus szükségképpen egy zsákba van varrva. A tragédia még a lexikonok szerint sem egyéb, mint szomorú vagy szerencsétlen kimenetelű történet. Ez a felfogás olyan egyértelműen tartja magát, hogy már-már ki se merem mondani a magamét, nevezetesen azt, hogy a tragédia valójában több optimizmust követel meg az írójától, mint a komédia, sőt végeredményben arra hivatott, hogy a nézővel azt láttassa meg, ami az emberben nagyszerű. Mert ha igaz az, hogy a tragikus hős elvileg mindenért harcba száll, amit a személyisége megkövetel, és hogy ezt a harcot totálisan és fenntartások nélkül kell megvívnia, akkor a tragédia eleve nem szólhat másról, mint a méltóságáért küzdő ember megtörhetetlen akaratáról. A tragédiában mindig ott kell lennie a győzelem lehetőségének. Ahol a szomorúság* uralkodik, ahol a darab nyomán szomorúság fakad, ott a hős olyan csatát vívott, amelyben nem volt esélye a győzelemre. Az a darab szomorú, amelyben a hős - mert nem elég okos, nem elég érzékeny, mert olyan, amilyen — alkalmatlan arra, hogy megbirkózzon egy nála hatalmasabb erővel. * Az angol eredetiben: pathos, amit itt és a továbbiakban szomorúságnak fordítunk; a patheticet pedig ennek megfelelően szomorúnak. - A fordító. 22
