Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

összezúzhatják a magunkról és jogos helyünkről alkotott elképzelésünket. Ma ez az érzés ugyanolyan erősen vagy talán még erősebben él bennünk, mint valaha. Sőt a legjobban a hétköznapi ember ismeri ezt a félelmet.

Ha igaz az, hogy a tragédiát az egyénnek az őt megillető helyért folytatott totális harca idézi elő, akkor erőfeszítésének a kudarca szükségképpen rávilágít arra, hogy a környezetében valami rossz van. És pontosan ebben rejlik a tragédia erkölcsi tanulsága. Az erkölcsi törvény felismerése — és valójában a tragédia erre nyitja rá a szemünket — nem valamiféle elvont vagy metafizikus dolog felfedezése.

A tragédiában a jó az az állapot, amelyben a személyiség kiteljesedhet, és megvalósíthatja önmagát. A rossz az egyén elnyomása, az az állapot, amelyben az ember nem engedheti szabadjára érzelmeit és alkotó ösztönét. A tragédia azzal tanít — és kell is tanítania —, hogy megmutatja, mi fenyegeti az ember szabadságát. Felemelő mozzanata a szabadság akarása, ami pedig megrémít benne, az a könyörtelen megkérdőjelezése mindannak, ami végérvényesnek látszik. És ezek a gondolatok és cselekedetek a hétköznapi embernek éppúgy megadatnak, mint bárkinek.

Annak okát tehát, hogy mostanában nem születnek tragédiák, másban kell keresnünk. Részben talán a'bban, hogy a modern irodalom egyre inkább pusztán pszichiátriai vagy szociológiai szempontból közelíti meg a valóságot. Ha ugyanis minden nyomorúságunk és felháborodásunk csupán a mi belső ügyünk, a lelkünk terméke, akkor minden cselekvés abszurd, a hősi tettekről nem is beszélve. Ha viszont életünk megnyomorításáért csak a társadalom felelős, akkor a drámai hősnek olyan tisztának és makulátlannak kell lennie, hogy hiteles személyiségként már nem tudjuk elfogadni. Egyik megközelítésből sem születhet tragédia, egyszerűen azért, mert mindkettő egyoldalú képet ad a valóságról.

A tragédia mindenekelőtt azt követeli meg a drámaírótól, hogy az ok—okozati összefüggések teljes szövevényét lássa. Tragédia tehát csak akkor születhet, ha a drámaíró nem fél bármit is megkérdőjelezni, ha nincs az az intézmény, rend vagy szokás, amit örökkévalónak, megváltoztathatatlannak vagy akár csak szükségesnek tart. A tragédiában a hős egyetlen vezérlő csillaga a teljes önmagvalósítás, és mindennel, ami az útjában áll, vagy

21