Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
A HÉTKÖZNAPI EMBER ÉS A TRAGÉDIA Korunkban alig születik tragédia. Sokak szerint azért, mert nincsenek köztünk hősök, vagy mert a tudomány szkepticizmusa minden hinni tudást kiölt a modern emberből, óvatosan és fenntartásokkal pedig nem lehet hősként megvívni az élettel. Sokan azt tartják, hogy a tragédia műfaja magasan fölöttünk áll, vagy mi nem érünk föl hozzá. Ebből persze óhatatlanul az következik, hogy a tragédia olyan ősi műfaj, amely kizárólag a királyokhoz illik, és ha ezt nem mondják is ki mindig ilyen nyíltan, többnyire így gondolják. Meggyőződésem, hogy a hétköznapi ember pontosan olyan alkalmas tragédiahős, mégpedig a szó legnemesebb értelmében, amilyenek egykor a királyok voltak. Ha a modern pszichiátriát vesszük alapul, amely olyan klasszikus mintákra alapozza a lélekelemzést, mint az Ödipusz- vagy az Oresztész-komplexus, ehhez nem is férhet kétség. Mindketten királyi sarjak voltak, de az a lélektani jelenség, amit átéltek és képviseltek, bárkire érvényes, aki érzelmileg hasonló helyzetbe kerül. Még egyszerűbben: ha nem a tragédiáról mint drámai műfajról van szó, habozás nélkül elismerjük, hogy társadalmi helyzettől és rangtól függetlenül mindenkiben ugyanazok a lelki folyamatok játszódnak le. És végül, ha a fennkölten tragikus tettek valóban csakis a kékvérűek előjogai lennének, teljesen érthetetlen volna, hogy az emberek többsége miért éppen a tragédiát szereti a legjobban minden műfaj között, arról nem is beszélve, hogy érti is. A tragikum érzését az kelti fel bennünk, ha olyan emberrel állunk szemben, aki ha kell, kész feláldozni az életét egyetlen dologért, az emberi méltóságáért. Azt hiszem, ezt általános érvénnyel elfogadhatjuk — ha vannak is kivételek, én nem tudok róluk. Oresztésztől Hamletig, Medeiától Macbethig a hős harca mindig ugyanaz: az egyén küzdelme, hogy kivívja „jogos" helyét a maga társadalmában. Vagy meg akarja szerezni az őt megillető helyet, vagy vissza akarja szerezni, mert kitúrták onnan, de a végzetes sérelem, 19
