Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
egytől egyik karikatúrák), hanem a gazdasági vezető réteg derékhadát, azokat, akik szerinte társadalmi és gazdasági illúziók nélkül valók. Az Ibsen darabjaiból sugárzó fanatizmus hitelét rontja minden tudományos tantételének, de a megvetés is - ebben a radikálisban - azok iránt az emberek iránt, akiket általában „az embereknek" nevez. A sor folytatható, és ellentmondásai zavarba ejtőek mindaddig, amíg az ember erre a nagyon egyszerű meggondolásra nem jut: valamit érő író az alkotáshoz életlátásának teljességéből merít. Én magam például nem tudnám, honnan vegyem az erőt egy darab írásához és befejezéséhez, ha azt is tudnám előre, mit fog tartalmazni, mit fog jelenteni. Magának az írásnak az ösztönzője, úgy hiszem, az a belső kavargás, amely rendért, értelemért kiált — ennek az értelemnek pedig az írás során kell kiderülnie, különben ott fekszik végül a halva született mű. 6 Az ügynök halálának írása közben természetesen az elérhető legnagyobb hatásra törekedtem. De mikor láttam, milyen erővel vágja mellbe nézőit, megrettentem. Mindaddig úgy ismertem magam, mint meglehetősen derűlátó embert. Most pedig, kezem munkáját nézvén, el kellett tűnődnöm, csakugyan jól ismerem-e magam, ha ez a darab, amit félig-meddig tréfás kedvvel és szívbéli öröm közepette írtam, olyan komor és végképp lehangoló, mint amilyennek a közönség látja. Vagy én vagyok sokkal keményebb fából, mint ők, és szemrebbenés nélkül nézek egy rémületes jelenetre, vagy valaki más lakozik bennem, akinek éppen alig van valami köze az én derűsnek hitt életszemléletemhez. Amint a nézők szemében megláttam a könnyeket, zavarba ejtett, hogy akaratomon kívül annyi embert sikerült meggyőznöm az élet értelmetlenségéről — mert a drámáról széliében így vélekedtek. Sietek hozzátenni, hogy zavaromnak, mint azóta beláttam, semmi igazi oka nem volt, és meggyőződésem szilárd, hogy a darab nem gerjeszt peszszimizmust — ehhez a fajta bölcselethez különben sincs közöm. A darabot fogadó érzelemhullám mégiscsak megfordította kedvemet, s változtatott következő drámai célkitűzésemen. Ez a változás végül is A salemi boszorkányokban öltött formát, mielőtt azonban az eszme határozottá vált volna, tisztán drámai és színházi szempontból tartotta fogva gondolataimat. Tűnődéseimre 138
