Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
talán fényt vet, ha elmondom, hogy úgy látom Az ügynököt, mint ami tárt karral halad előre, és az eszmetársítás személyes folyamata során söpri be magába tömegével a megfigyelést, érzelmet, sejtést, baljóslatot, nagyjából ugyanúgy, mint a lélek, mindennapos működése közben. Útját természetesen szerzője jelölte meg, de mihelyt ez megtörtént, a darab kedve szerint kanyargóit rajta, olyan tájak mentén, amelyeket a közönség is felismert. A darab színházi szempontból arra törekedett, hogy feledtesse a közönséggel a színházat, bár mindeközben, azt hiszem, megtörte a régi realista közmegegyezést is. Éppen e céllal alkatmázott expresszionista stíluselemeket; minthogy azonban Willy Loman jellemzése a legkövetkezetesebb személyességgel történt, a közönségnek nem nyílt rá módja — legalábbis úgy igyekeztem —, hogy felismerje ezt a technikát, amelyet eddig csak hűvös-tárgyilagos légkör teremtésére alkalmaztak erősen stilizált darabokban. Céltudatosan alkalmaztam az expresszionizmust, azonban mindig csak a személyes igazság megalapozásához - így történt, hogy ez az „annyira megírt" darab mintha soha nem is íródott, csak úgy „megesett" volna. Az első világháború utáni német expresszionizmus nagyszerűsége egyszerre vonzott s taszított mindig, és Az ügynök egyik célja az volt, hogy az expresszionizmus csodálatos gyorsírását emberszerető, „beleérző" jellemzésekhez alkalmazza, ne pedig szemléltetőeszközként, mint a németek használták. Ilyen és efféle technikai-színpadi meggondolások készítették elő azt az eszmét, amelyből végül A salemi boszorkányok lett, a darab pontos helyét azonban mégis az jelölte meg, ami „a levegőben volt". Az Édes fiaim és Az ügynök halála fogadtatása talán barátságossá varázsolta körülöttem a világot, az ötvenes évek elejének eseményei azonban szétfősz látták ennek a melegségnek az illúzióját. Nemcsak a mccarthyzmus lábra kapása rendítette meg, hanem valami sokkal homályosabb, sokkal titokzatosabb jelenség is. Történt ugyanis, hogy egy jól irányzott, céltudatos, szélsőjobboldal felől elindított politikai hadjáratnak nemcsak általános félelmet sikerült gerjesztenie, hanem egy újfajta belső valóságot is, igazi misztériumot, melyet lassanként a szentség légköre kezdett övezni. A leginkább az hökkentett meg az egészben, hogy egy ilyen piszlicsáré ügy, melyet teljességgel nevetséges emberek képviselnek, megbéníthatja akár magát a gondolatot is, és 139
