Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

Ma már, több mint egy évtized múltán, magam is látom, hogy a darab megírása semmiképpen sem volt időpocsékolás vagy sikertelen írói vállalkozás — ellenkezőleg, előkészület, mégpedig szükséges előkészület következő drámáimhoz, különösen az Édes fiaimhoz és Az ügynök halálához, s ennek számos oka van. Megelőző több mint fél tucat drámámban csak úgy vaktában nyúltam a témához — ezt úgy értem, hogy nem volt bennem tudatos az a benső folytonosság, mellyel drámáról drámára haladtam—, és magam sem fogtam fel teljesen, amit megírtam. Elsőnek egy családi drámát írtam, következő darabomban két egyetemi hallgató testvér összeütközését vittem színre, akik ellentétes oldalon szélsőségesen radikális diákmozgalmakban vettek részt. Utána egy pszichológiai dárma következett, mely börtönben játszódik, és a felszínre vetődő probléma a józan foglyokat visszavonhatatlanul az őrjöngőkhöz sodorja. A következő dráma egy különös hajóstisztről szól, aki keresi a halált, és vágya tengeri kalózkodásra hajtja. Aztán egy tragédia következett, mely a Cortez-Montezuma konfliktusról szólt. De írtam egyéb darabokat is. Miközben az Akinek minden sikerült című darabomon dolgoztam, mondhatnám, ismét nem önmagámban kerestem a témát, hanem külső tárgyhoz nyúltam. Hallottam egy középnyugati kivárosban élő fiatalember történetét, aki kivívta környezetének szeretetét és megbecsülését, csakúgy, mint egyéni boldogulását, de egyszerre, nem tudni, mi okból, gyanakodni kezdett, feltételezte, hogy ki akarják rabolni, és egyévi mániákus megszállottság után eldobta magától az életet.

A múltban úgyszólván sohasem dolgoztam egy darabon három hónapnál tovább. Most egymás után teltek a hónapok, és a befejezésnek még csak a lehetőségét sem láttam. Tízéves írói munkásságom után mintha feneketlen verembe estem volna, olyasféleképpen, mintha a mondanivalóm és az értelmezése összeütközésbe kerülne egymással. Azelőtt szinte semmi nehézséget nem okozott, hogy kialakítsam a sztorit, viszont annál többet az, miképpen tárjam fel mondanivalómat. Most éppen ellenkezőleg, szinte elborított a mondanivaló és a belső értelem, de akárhogyan igyekeztem, nem tudtam folyamatos darabbá kapcsolni a drámát; akármit csináltam, minden újabb jelenetnek olyan kezdeti lendülete volt, mint egy új dráma indításának. És akkor egyszer csak hirtelen, miközben feküdtem a strandon, kézenfekvő össze-112