Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
— mondjuk - a XV. század. A lényeg egyébként sem abban rejlik, hogy melyik század — egyszerűen magát a zord és kegyetlen életet látjuk. A mindenkit elsöprő durva szövésű szőnyeg meg a gödör, s a szélére hányt földkupac mintegy jelképe a balsorsnak, amely utolér mindenkit, legyen az király vagy bolond. Minden múlandó, mégis oly sok tragédia, oly sok cselszövés kíséri — erről szól ez a Hamlet. És a díszlet visszaadja a koncepció lényegét. E díszlet színtér, egyszersmind lényeg is, ha nem is szó szerinti értelemben. A színtér és a lényeg magas fokon általánosított képmása. De oly reális és képszerű, ahogy a régi színház minden realizmusa ellenére sem tudta kifejezni. Mert a ciprusi falak ott rongyból készültek, itt viszont igaziak. Pedig a díszlet valóságigényű volt, itt viszont jelzésszerű. Melyiket részesítsük előnyben? Egyiket sem! De ideje észrevennünk, hogy a fának több ága van. A színpad. Itt valami teljesen új dolog születik. Az ember úgy érzi, hogy már mindent kigondolt és mindent megoldott, de amikor kilép a színpadra, úgy látja, hogy az, amit kifundált, szegényesen, szánalmasan fest. S akkor újra kezdheti a keresést. Például itt van Cassio részegsége. Amikor még nem a színpadon ültünk, hanem a próbateremben, s Jago nótázni kezdett, valamennyien vele énekeltek - mindannyian együtt, azok is, akik játszottak, azok is, akik nézték őket. S egy szép és különös jelenet alakult ki — a katonák vigadoztak, miközben Othello Desdemonánál időzött. A színpadon az elképzelés változatlan maradt, de az eszközökön változtatni kellett. A szélesen áradó, erőteljes ének s a vigadozás, amely a kis szobában mély benyomást keltett, a színpadon elszürkült, és valahogy műkedvelő előadásnak hatott. Jobb lenne az éneklő katonákat a zenekari árokba bújtatni, onnét hallatszana ki az énekszó, és csak egy perc múlva jelenik meg az ittas, sápadt Cassio. Leül, kinyitja inge nyakát, nehezen lélegzik. Utána kijön Jago, hogy elvégezze a dolgát, aztán visszamegy inni. A feszültség nem csökken egy percre sem. Aztán hirtelen kirobban a szörnyű botrány. Itt már a szélsőséges, "utcai hitelesség" végső határáig elmehetünk. 89
