Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
Dácsát vettem bérbe, és hallgatom a szomszédaim zongorázását. Egész nap értelmetlenül, kórusban csörömpölnek, mint az üres vödrök. Pihennek, de pihenésükön látom, hogy hogyan dolgoznak, és milyen üres fejűnek nevelik gyerekeiket. Egyre csak jár a szájuk, egymást meg se hallják, szünet nélkül zörögnek - de nem ám csak nagy ritkán, hanem nap nap után, percről percre. Hogy kiabál az a papa a gyerekével! Úgy látszik, haragszik rá. Átnézek a kerítésen, és látom: mosakszik, prüszköl, és az, hogy kiabál, nem jelent semmit; a gyerek is tudja, hogy a papa csak beszél a levegőbe, ezért aztán folytatja azt, amit addig csinált, s ami a papának feltehetőleg nem tetszett. De nemcsak a dácsán van ez így! Ez folyik a mi összejöveteleinken is, ahol hosszú estéken át pletykálkodunk hülyeségekről, közben meg eszünk-iszunk. Teremtőm, ments meg engem ezektől az esti összejövetelektől! Úgy látom, messzire elkalandoztam a tengertől és Hemingwaytől, Tolsztojtól és Bulgakovtól. Jobb lesz, ha továbbolvasom A Mester és MargaritáX. Olvasom Klugel Csehovról szóló cikkét, persze jóval megjelenése után. Alaposan "beolvas" Csehovnak. Csehov, úgymond, jegyzetfüzeteiben csakis a nevetséges családokat válogatja ki. Mindenben csak a nevetségeset látja meg, szenvtelen, búbánatos, csak a szomorúsághoz van szeme. Mindennek pedig az az oka, hogy nem hisz semmiben, amellett pedig halálosan beteg. így ír Kugel, és fölöttébb elégedett önmagával. Boldoggá teszi, hogy végigolvasván ezekről a nevetséges családokról szóló históriákat, helyére tette és leleplezte őket — nézzék, mivel foglalkozott Csehov! De miért látszik az író szenvtelennek és búbánatosnak? Talán éppen azért, mert ez a nagy ember arra merészkedik a könyvében, hogy csak a nevetséges és kisszerű dolgokat szemelje ki. Helyesebben: nemcsak kiszemeli a kisszerüséget, hanem annak is értékeli. Más humoristáknál is találkozunk nevetséges családokkal, de Csehovnál ez az a kő, amely a vízbe hullva egyre nagyobb köröket kavar föl. A tudományban talán másképp van, de a művészetben ugyanannak a jelnek teljesen más tartalma lehet. És a kritikusnak ezt 66
