Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Nem mindenkit vonz a művészet, különösen a komoly művészet. Ennek sok oka van, egyikük az, hogy némelyek - anélkül hogy számot adnának róla maguknak — bizalmatlanok a művészettel szemben. Ez az érzés a gyermekkorban születik, talán épp olyankor, amikor a kisiskolásokat nyájként terelik a színházba. Az ilyen színházlátogatást kultúrkampány hívja létre: tanárok nincsenek, a színházlátogatást nem osztályozzák, a szülők messze vannak. A serdülő kiszolgáltatottnak érzi magát, s nem tudja figyelmét az előadásra összpontosítani. Néha úgy érzi, hogy jó lenne elkülönülni társaitól, és megérteni, miről folyik a szó a színpadon, de fél kimutatni "ellágyulását". Az általános nemtörődömség, a rendetlenkedés elnyom minden mást.

Figyeljék meg: az úgynevezett kollektív színházlátogatásnál, amikor is a nézők egyazon intézményből valók, a közönség gyakran torz módon reagál. A baráti kompánia jelenléte korántsem mindig segíti elő a mélyebb megértést. Sokkal jobb, ha a nézőteret a legkülönfélébb, egymást nem ismerő emberek töltik meg. Ilyenkor színvonalasabb a nézőtér szelleme. Még a felnőtteknél is.

Ma a színházi légkör sem ösztönöz mindig a csöndre és az összpontosításra, kezdve a színház enteriőrjétől a nézőtéri személyzetig.

A felnőttek talán függetleníteni tudják magukat a külső, felületes benyomásoktól, de a gyerekek, bár ösztönösen, de átveszik az általános művészieden atmoszférát. A körülmények egyébként lehetnek igen szerények is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy e körülmények "művésziek" legyenek. A művészetnek mintegy a levegőből kell áradnia. De az ilyen légkör nem jön létre önmagától, megteremtéséhez nagy munkára van szükség. Sajnos, nem minden alkotóművész képes a létrehozására.

És immár az igazi művészetnek három ellensége találkozik és egyesül itt. A serdülők esztétikai felkészültségének teljes hiánya, továbbá a "kulturális kampány" (vajon oly nagy szükség van-e rá?) és végül a színház nem eléggé művészi atmoszférája.

A továbbiakban pedig megjelenik a művészet legfőbb, legnagyobb ellensége: ő maga, abban az esetben, ha az előadás vagy film telis-tele van kisebb vagy nagyobb hibákkal. Hiba pedig rendszerint akad bőven. És az eredmény: az előadás vagy a film "komoly" részeinél felharsanó idétlen derültség.

133