Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
Noha ez a reakció teljesen váratlanul ér minket, amint mondani szokás, hosszú és fáradságos munkával mi magunk idéztük elő. Fogyatékosságunk minden vetülete, vonatkozzék az az iskolai vagy a szülői nevelésre vagy a színház gyatra művészi légkörére, külön elemzést igényel. Nincs értelme, hogy egy kalap alá vegyük őket. Csupán arról ejtek néhány szót, ami közvetlenül a mi szakmánkat érinti. Arról, hogy munkánk gyakran nem teszi lehetővé, hogy a serdülő a színházművészet rajongójává szegődjék. Társulatunk egy ízben a Moszkvai Művész Színházban adta elő a Rómeó és Júliái. Az utolsó felvonás alatt a nézőtér ajtajában álltam és két lányra figyeltem fel. Viháncoltak. Ez úgy meghökkentett, hogy kimentem a nézőtérről, és róni kezdtem az utcákat, végiggondoltam a történteket. Arra gondoltam, hogy talán nem osztottam be jól az előadás drámai pillanatait. Az első két felvonásban talán túlfeszítettem a húrt, s volt, aki kifáradt, már nem tudta befogadni a drámai feszültséget. Eleinte, gondoltam, könynyedébben és pergőbben kellett volna eljátszani sok mindent, hogy hirtelen, váratlanul jussunk el a tragikus pillanatokhoz. Azt mondják, hogy a leányok egyszerűen nem figyeltek oda, leejtették a ruhatári jegyüket stb., és emiatt nem kell felülbírálnom álláspontomat. De ha rendező vagyok, és ott állok a nézőtéren, minden egyes néző figyelmetlenségének okát meg kell értenem. A lányok azért nevettek, mert én rosszul válogattam meg, rosszul osztottam be a jeleneteket. Egyébként se szeri se száma a hibáknak, amelyeket elkövethetünk, és amelyeket szüntelenül elemeznünk kell még akkor is, ha egy-egy nézőnek nyilvánvalóan nincs igaza. S ez még inkább vonatkozik a fiatal nézőkre. Különleges mérce, sajátos érzék kell a hitelesség megteremtéséhez, hogy a kontaktus létrejöjjön. Árnyalatnyi hibát hoztam fel példának, de milyen sok a durva hiba! Télapó és Hófehérke a legkisebbeknek való, a serdültebb ifjúság már ironikusan szemléli az ilyesmit. De csak képzeljék el, milyen az, amikor nemegyszer megengedjük magunknak, hogy télapóstílusban játsszunk serdülők és felső osztályosok előtt. Hány ilyen Télapót láttam Osztrovszkij, Gorkij, sőt Csehov darabjainak előadásain! Kimondott gyerekelőadásokon meg még többet. Gyakran már maga a tartalom is "hófehérkés", s ugyanilyen az előadás stílusa is. Az ember ül és dühöng, hogy ilyen ócskaság-134
