Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
A rendkívüli tragédia forrása az, hogy Desdemona igazat mond. Más igazságot nem ismer. Shakespeare művében Desdemona nagyon hamar rájön, hogy Othello féltékeny rá. Rájön, de nem akarja elhinni. Emilia is rájön. Mindketten elítélik érte. De mi vettük a bátorságot és kihagytuk a szövegnek ezt a részét, amelyben Othello féltékenységéről esik szó. Hadd ne tudja Desdemona — határoztuk el. Egész a befejezésig. Nem tudja, mi megy végbe a férjében. Nem tudja, miért haragszik rá, nem tudja, miért üti pofon, miért vetkőzik ki magából. A gyanútlanságban nagyobb dráma rejlik. Desdemona csak a halála előtti percben tud meg mindent. Elneveti magát, mert hiszen oly könnyű lesz férje gyanúját eloszlatni. De Othello a következő pillanatban megfojtja. Nagyon szeretem Sosztakovics zenéjét. Hosszan beszélhetnék róla, milyen érzéseket ébreszt bennem. Sosztakovics harmóniái mindig lázba hoznak. Nemcsak szimfóniáinak alapgondolata ragad meg, hanem hangkombinációinak minden egyes pillanata is. E hangok sajátosan visszhangoznak lelkemben, nemegyszer homályos drámai érzelmeket keltenek bennem. Csak utána súgja meg az értelem, mi okozza ezt. De csak egyetlen mozzanatról akarok szólni. Sosztakovics zenéje, csakúgy, mint minden jó zene, azért is áll közel szívemhez, mert egyetlen banális zenei passzus sem lelhető fel benne, azaz olyasmi, ami egy zenei frázis végén, a következő frázis elejére várva, előre sejthető lenne. De hallgassanak csak meg egy szokott tucatzenét. Százával hallhatnak benne ilyen átmeneteket és befejeződéseket, amelyeket már nemegyszer hallottak tegnap is meg ma is, az egyik, a másik és a harmadik zeneműben. Az ilyen zene szerzője, anélkül, hogy tudná, kitaposott ösvényre téved, s az ő nyomában mi is elérkezünk az ismert kerítéshez, és visszafordulunk. És ez így megy nap nap után; mindig ugyanazon az egy-két ösvényen haladunk. A jó zene más: elvezet minket, és amikor úgy gondoljuk, hogy már-már rátérünk az ismerős ösvényre, kiderül, hogy erről szó sincsen! Árnyalt összhangzatok új, ismeretlen helyre ragadnak magukkal, és mi izgatottan nézünk körül. 132
