Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
értések — valaki kisüt valamit, és csak hosszú évek múlva ismerik fel egy egyszerű novella igazi mondanivalóját. Itt is ez történt — szidták a novellát, de azután a Moszfilm elhatározta, hogy filmet készít belőle. És az ötlet már akkor sem látszott esztelennek, hiszen mindenki felismerte, hogy a novella szép, és nincsenek benne káros eszmék. Épp ellenkezőleg. Kazakevics nagy nyugalommal figyelte munkánkat. Csak egyszer fordult elő, hogy amikor a forgatókönyv megvitatása alkalmából felhívtam, s közöltem vele a tanácsokat, amelyekkel ellátták, hangosan belekiabált a kagylóba, s úgy szitkozódott, ahogy az a fronton volt szokás. De nem is maguk a tanácsok bőszítették fel, hanem hogy ugyanaz adta őket, aki e megoldások miatt annak idején szidta. Azaz azt javasolta, hogy állítsa vissza, amit annak idején károsnak tartott. Hű, hogy kiabált akkor Kazakevics a telefonba!. . . Híres volt egyenességéről, egyszerűségéről, nem volt benne egy szemernyi alakoskodás sem. Szeretettel forgattuk a filmet a gyönyörű, kihalt sztyeppén, mégis közepesre sikerült - gyakorlatlan voltam és nem ismertem eléggé a filmgyártást. Már majdnem befejeztük a munkát, amikor valaki azt mondta, hogy a film túl keserű, és utasítást adott, hogy dolgozzuk át a befejezését. A munka végső fázisában voltunk. Egy óra alatt kellett döntenünk. Kazakevics beteg volt. Hazatelefonáltam és megkértem a feleségemet, hogy jöjjön ki azonnal a filmgyárba. Megnéztük az utolsó, átdolgozott részt, és a film egészétől elszakítva tűrhetőnek tartottuk. Aztán sor került a bemutatóra a Film Házában. A filmet egy értekezlet után mutatták be. Ott ültek a filmművészet nagymenői. Az operatőr meg én hátul rejtőztünk el, és vártuk a bukást. És egyszerre csak azt hallom, hogy a terem elcsitul, mindenki csöndben ül és néz. Rémületemben szinte megdermedtem — lehet, hogy a "filmelit" elfogadhatónak tartja a filmet, lehet hogy tetszik neki? A teremben mindenki a helyén ült, úgy látszott, hogy a siker immár biztos, két-három perc volt csak hátra. Még arról is megfeledkeztem, hogy ezt a részt dolgoztuk át. És hirtelen, most már a többiekkel együtt, megláttam a befejezést, amelyet azon az ideges estén átszabdaltam. 104
