Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Sok év telt el már Kazakevics halála óta, s én alig ismertem őt. Mégis szeretnék legalább egy oldalt szentelni annak, milyen cso­dálatos emlékeket őrzök rövid ismeretségünkről. Emlékezetem szerint lakásában egyetlen modern holmi sem volt. Csupa régi, nagy bútordarab, amelyeket véleményem szerint szinte észre sem vett. Dolgozószobájában egy asztal állt, ezenkívül csak könyvekkel megrakott polcok, rengeteg polc és egy kicsiny, régi fekhely, amelyen mindig ott ugrált egy mérges kis kutyus. A dácsája is hihetetlenül szerény volt, azt hiszem, csak a fele volt egy kis dácsának, s úgy, ahogy volt, a háborús idők kis vityilló­­jára emlékeztetett. És emlékszem, hogy ebből a dácsából vala­miért Moszkvába utaztunk egy 1941-es típusú Gazikon. Nehéz elképzelni őt, amint méltóságteljesen trónol saját, gyönyörű huzattal bevont Volgájában. Hideg téli nap volt, és a kocsiban nagy volt a huzat. Olyan volt, mint a háborús évek frontharcosai. Puritán, szerény, csöppet sem tekintélyes, bár sok könyvet írt, sokkal több és jobb könyvet, mint némelyek, akik nagy írónak játsszák meg magukat. Kazakevics valóban nagy író volt, de soha nem akart annak lát­szani. Könyvei nagy sikert arattak, nekem is nagyon tetszettek. Stílusát, művészi hangját, ha szabad így kifejeznem magam, in­tellektuális érzelmi fűtöttség jellemezte. Az igazi író már szinte az első fejezetben megismerszik, s az ember rögtön belemerül az olvasásába — egyedül a stílusa miatt, függetlenül a könyv meséjétől és gondolataitól, amelyeket még nem ismerünk, de a stílusból már érezhető, hogy értékes mű fekszik előttünk. így volt az olvasó Kazakeviccsel. Ezenfelül valahogy nagy lélekzetű volt, amit írt, és én mint ren­dező azonnal azt kívántam, hogy megrendezhessem, amit olvas­tam. Annyira érzékletes volt. De mindössze a Ketten a sztyeppén című írását vihettem filmre, a Moszfilm stúdió produkciójában. Kazakevics nagyon gyorsan, cigarettapapír vékonyságú papíros­ra írta meg a forgatókönyvet — ki tudja, miért, ez megmaradt az emlékezetemben. A Ketten a sztyeppén című novellát sokan megbírálták, úgy vélekedtek, hogy az író igazolja benne a dezer­tálás létjogosultságát. Előfordulnak néha ilyen ostoba félre-103

Next

/
Oldalképek
Tartalom