Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
Sok év telt el már Kazakevics halála óta, s én alig ismertem őt. Mégis szeretnék legalább egy oldalt szentelni annak, milyen csodálatos emlékeket őrzök rövid ismeretségünkről. Emlékezetem szerint lakásában egyetlen modern holmi sem volt. Csupa régi, nagy bútordarab, amelyeket véleményem szerint szinte észre sem vett. Dolgozószobájában egy asztal állt, ezenkívül csak könyvekkel megrakott polcok, rengeteg polc és egy kicsiny, régi fekhely, amelyen mindig ott ugrált egy mérges kis kutyus. A dácsája is hihetetlenül szerény volt, azt hiszem, csak a fele volt egy kis dácsának, s úgy, ahogy volt, a háborús idők kis vityillójára emlékeztetett. És emlékszem, hogy ebből a dácsából valamiért Moszkvába utaztunk egy 1941-es típusú Gazikon. Nehéz elképzelni őt, amint méltóságteljesen trónol saját, gyönyörű huzattal bevont Volgájában. Hideg téli nap volt, és a kocsiban nagy volt a huzat. Olyan volt, mint a háborús évek frontharcosai. Puritán, szerény, csöppet sem tekintélyes, bár sok könyvet írt, sokkal több és jobb könyvet, mint némelyek, akik nagy írónak játsszák meg magukat. Kazakevics valóban nagy író volt, de soha nem akart annak látszani. Könyvei nagy sikert arattak, nekem is nagyon tetszettek. Stílusát, művészi hangját, ha szabad így kifejeznem magam, intellektuális érzelmi fűtöttség jellemezte. Az igazi író már szinte az első fejezetben megismerszik, s az ember rögtön belemerül az olvasásába — egyedül a stílusa miatt, függetlenül a könyv meséjétől és gondolataitól, amelyeket még nem ismerünk, de a stílusból már érezhető, hogy értékes mű fekszik előttünk. így volt az olvasó Kazakeviccsel. Ezenfelül valahogy nagy lélekzetű volt, amit írt, és én mint rendező azonnal azt kívántam, hogy megrendezhessem, amit olvastam. Annyira érzékletes volt. De mindössze a Ketten a sztyeppén című írását vihettem filmre, a Moszfilm stúdió produkciójában. Kazakevics nagyon gyorsan, cigarettapapír vékonyságú papírosra írta meg a forgatókönyvet — ki tudja, miért, ez megmaradt az emlékezetemben. A Ketten a sztyeppén című novellát sokan megbírálták, úgy vélekedtek, hogy az író igazolja benne a dezertálás létjogosultságát. Előfordulnak néha ilyen ostoba félre-103
