Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

ra készteti a díszlettervezőt, hogy mindannak, ami szinpaii kereten túl van, konkrét szerepet biztosítson a színpadképen belül, követ­kezésképp arra is rákényszerül, hogy a színpad materiális határai­nak szintén konkrét szerepet biztosítson. így invenciója is rop­pant kellemetlen korlátozásoknak van alárendelve. Ha például mély­ségében a színpadot olyan motívumokkal szeretné keretezni, ame­lyek egyáltalán nem kapcsolódnának a festett színpadkép tartalmá­hoz /pl. drapériákkal vagy egységes kerettel stb./, megsemmisitaié a vásznak hatását. Tehát a következő alternatíva előtt áll: vagy el­utasítja a festés szemfényvesztő hatását, amire voltaképp az egész színpad épül, vagy csökkenti témaválasztékát, amivel egyúttal az egész szemfényvesztés általános hatékonyságát is csökkenti. Termé­szetesen a második lehetőségnél köt ki. Akkor hát hogyan engedel­meskedhetnék valaha is a zenének? Nyilvánvaló, hogy semmiképpen. A Wortton-dráma rendezésének semmit sem kell a nézőnéc bemutatnia, ami ne tartoznék a zenei-költői textura felidézte térhez. ím a szín­padkép határait az akusztika igen változatos követelményei éppúgy meghatározzák, mint a színpadi kifejezés sajátos jellege. Felada­tuk, hogy - igen szűkre zárt tértől, egészen a szem és a fülszá­méra jelentékeny perspektíváig - bárminek az ábrázoláséra képesek legyenek. Mégis, mivel ezek a határok a szemhez igazodnak, olyan anyagi formát öltenek, amilyet a zene nem mindig kíván meg. Az elő­adás uj koncepciója ebben a tekintetben mindenhatónak bizonyul; ugyanis ez a nehézség egész egyszerűen nem létezik a száméra. Nem tart igényt az illúzióra, amelyet valamely idegen tárgy szétrom­bolhat, nem tart igényt a jelrendszerre, amely minden tárgynak ér­telmet akar adni. A kifejezésre törekszik és az a tér.y, hogy ezt a kifejezést csak az illúzió és a jelzés elvetésével lehet elérni, teljes és határtalan szabadságot biztosit számára. így a színpadi mechanizmus a szemünkben csak a zene jóvoltából nyert kifejezéssel és jelentéssel fog rendelkezni. De valami más is hozzájárul ehhez a szabadsághoz: ez pedig az elő­adás hierarchiája, amely megtiltja, hogy bármit is, felbe sználjanak a színész egyetértése nélkül. Ha például valamely szoba falaiközött 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom