Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
játékmódjukat ravasz arcfestéssel kombinálják; az eredmény gyakran igen figyelemreméltó, de mégis,mennyi felesleges erőfeszítés, amikor egy megfelelő világítási slapelv, anélkül, hogy túlterhelné a színészt,megsokszorozhatná az arcjáték, ,a testtartás, a mozgás hatásét. Nem mondom, hogy ez az alapelv az általános disz létezés szempontjából aktivnak nevezhető,de mindenesetre az arcvonások kifejezésére épülne /és ez természetszerűleg maga után vonja az egész test kifejező voltét/ he ez esetben a közönség panaszkodnék, hogy nem "lát" elég jól, mint a gyerekek, akik csak akkor "látják" a nekik mutatott tárgyat, ha újakkal is megérinthetik. Ilyen világításban a színész jelmeze túlzott jelentőségre tesz szert, ugyanis ahelyett, hogy megvilágítanák, minden apró részletében látni engedik. Ez a színpadi jelmeztervező művészetét lehetetlenné teszi, és igy valamely elegáns társaságbeli szabó, valamint egy nagy színház jelmeztervezőjének mestersége között nincs lényeges különbség. Jelenleg a prózai dráma és az opera sajátos követleményei szabályozzék a jelmeztervezést. Az operai előadás esetében ezek a követelmények vak luxusigény kielégítésére törekszenek, és igy nincs semmi jelentőségük. A prózai előadásnál a jelmeztervezést a drámai forma indokolja, amely azonban nem tudja egységbe forrasztani a színészt és 8 diszletadta környezetet, sőt a kettőt elválasztó távolság növelésére törekszik. Az elmélyült drámai színész, jelmezének kompozícióját és viselését mindenkor úgy tekinti, mint ami hozzátartozik szerepének tanulmányozásához: hosszú órákat tölt tükre előtt és igyekszik megtalálni a szerep és a jelmez kölcsönös érvényesülésének lehetőségeit. De ezt nem a színpadon tanulmányozza - tudja, hogy ez teljességgel haszontalan lenne. A színpadi világítás csak arra jó, hogy "láthatóvá tegye" testtartását és egyél- 1 1. Hasonló az eset, amikor a közönség néha igen durván tiltakozik, hogy nem "érti" a szöveget, mivel a prózai előadás színésze, megfelelő kulturáltsággal rendelkezve, szerepének némely rész - letét, amely a költői intenció következtében a zenéhez közeledik, kellőképpen elválasztja a többitől. llo
