Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

Ami elsősorban megkülönbözteti a költő-muzsikus által kialakított színpadképet a festő által egyedül létrehozott fiktiv képtől, az az, hogy az utóbbi kiaknázza a tárgyak teljes mozdulatlanságát és végleg rögzítheti aspektusunkat, mig a költő-muzsikus alá van vetve az időbeli variációknak. Egy "élőkép" éppoly nevetséges, mint egy mechanikus festmény; mert azt, amit a festmény valamely sik felületen aktivitás terén vészit, azt visszanyeri egyfajta lezártságban. Ezt azonban a rendezőnek fel kell áldoznia a drámai élet érdekében. Ha a drámai életet élőképpé merevítjük,ez annyit jelent, hogy a kárpótlás lehetősége nélkül olyan határokat szabunk neki, mint a festménynek. Ha viszont a festményt tesszük mobillá, akkor legnagyobb kiváltságától fosztjuk meg.

A szin,amely kénytelen lemondani az aktiv szinpadi világ, tás által meghiúsított életformájáról, ily módon elveszti mindazt, amit a mozdulatlanságból profitált.Ha aktiv szerepetakar játszani az előadásban, akkor alá kell vetnie magát a világításnak, mivel a fény, megszűnvén fiktiv lenni, lerombolja a szinkombinációk relativ jelentését. A színpadkép sajátos mobilitása tehát a világítástól igényli azon szolgálatok jelentős részét, amelyeket a festőnek egymagában a szin nyújtott. A költő-muzsikus tehát a fénnyel teremti meg a maga színpadképét, így többé nem a mozdulatlan szinek ábrázolják a fényt, hanem éppen a fény veszi át mindazt, ami a színben ellenáll a mozgékonyságnak.

Tehát a szin szemszögéből nézve részletesebben meg kell vizsgálnia fény működését, hogy megtudjuk, vsjon a festmény, a szó közönséges értelmében, megőriz-e az uj rendezési módszerben valamilyen határozott szerepet, a színpadkép általános koncepciójának keretén kivül.

A fény szinezése történhetik egyszerűen csak minőségének segítségével, vagy előtétek utján; avagy vetithet képeket is,az alig észrevehetően tompított árnyalástól, kezdve egészen a legpontosabb ábrázolásig.A fényforrás elé helyezett átlátszatlan testtel a színpadkép egyik vagy másik részére irányíthatjuk a fénysugarat, más részek kizárásával és igy igen változatos hatásokat érhetünk el, az egyszerű és részleges takarástól egészen az osztott és kevésbé átlói