Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
házépületre irányulnak, ahelyett, hogy a drámára összpontosulnának. A megoldásra váró probléma nem a szinpad felépítésében kristályosodik ki, hanem a drámairás stílusában. A díszletek stílusára vonatkozó reformtervezetek javarészt érdektelenek maradnak mindaddig, amíg a drámai dialógus nem tesz szert olyan stilusra, amely képes felszabadítani a költészet felhalmozott érzelmi- indulati erejét. Ameddig a modern drámairó nem válik igazi költővé, addig tervezőinek keze épp úgy meg lesz kötve, mint színészeinek nyelve. 5. A költők mint filozófusok Mai drámairól hagyományaink nem azért járnak szerencsétlen következményekkel, mert a tervezőt realista díszletek alkotására szorítják, hanem mert a drámaírót magát korlátozzák anyagának kiválasztásában és feldolgozásában. Igaz: ami a színpadra vitt témák jelentőségét illeti, kétségtelen haladást értünk el, ám drámáink a maguk egészében aligha terjednek túl az amerikai élet margóján. Az amerikai társadalmat formáló tipikus küzdelmek kritikusok és társadalomtörténészek müveiben öltöttek drámai formát és sokkal sűrűbben merülnek fel könyvek borítólapjai között,mint a színházban. Az amerikai drámaírók nem fogták még át például a tőke és a munka véres harcait, imperialista tobzódásunk tragikomédiáit vagy vissza-visszatérő vallási hisztériáinkat. Ha a színházban nyúlnak ilyen témákhoz, drámaíróink, költői véna.híján,nem tudják éreztetni a szóban forgó ■ erők : nagyságát, a küzdelem mértékét vagy jelentőségét. Olyanok, mint a miniatürfestők, akik az Utolsó ítélet ábrázolásával próbálkoznak. Legjobb esetben egy epizódot támasztanak fel vagy egyetlen alakot emelnek ki és ezek elveszítik drámai erejüket, mert nem kapcsolódnak egy nagyobb kompozíció skálájához ; a néző pedig csak olyan mélységű betekintést kap a háborús vagy vallási hisztériába, amennyit egyetlen evangelizátor hóbortjai vagy maroknyi, ágyutüzben lévő világháborús közlegény káromlásai és fajtalanságai jelentenek. Ha egy dráma megkísérli, hogy felelevenítse líooney vagy Sacco és Vanzetti sorsát, ugyanabból az okból vall kudarcot, mint az 1951: a 95
