Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
A rövidítésre irányuló ilyen és hasonló, mind gyakoribb kísérleteket általában azzal magyarázzák, hogy ily módon próbáljuk beszédünket hozzá idomítani a gépkorszak ritmusaihoz. Állítólag belső kényszer üz, hogy átvegyük a körülöttünk zajló élet felfokozott iramát és beszéd közben a vonat szabályos Ütemű zakatolását, az autók kipuffogóinak zaját, az Írógép kopogását, a távirógép ketyegését szeretnénk utánozni. Ez az állítás hihető, ám tarthatatlan. A modern élet gyorsasága érzelmi sikon, meglehet^ izgató hatást vált ki,de fizikai szempontból inkább megbénít ÍTárgyak vesznek körül, amelyek 60 vagy 75 kilométer óránkénti sebességgel villognak vagy repülnek, percenként százas fordulatszámmal berregnek és zugnak. És mégis: e tárgyaktól környezve ugyanakkor többet és hosszabb időn át ülünk, mint bármelyik korábbi nemzedék. Együttesen megdöntünk minden sebességi rekordot; egyénenként úgy kínoz a szorulás, hogy minden szatócsbolt tart raktáron hashajtó hatású reggeli tápszert. Hajlamosak vagyunk rá, hogy "egen"-nel pótoljuk a mondatot és mondattal a bekezdést;ennek azonban épp az az oka, hogy miközben szemünk láttára annyi tárgy száguld el mellettünk - autóból, vonatablakból, repülőgépről nézve avagy a filmvásznon -, elvesztettük abbeli képességünket, hogy egyszerre néhány másodpercnél vagy legfeljebb egy peronéi tovább összpontosítsuk figyelmünket. Lerövidített köznapi kifejezéseink csak újabb tünetei meggyengült megfigyelő képességünknek, amely nemcsak a beszédet teszi tönkre, hanem a többi kifejezési formát is - mindazokat, amelyek gyakorlásához és élvezéséhez bizonyos fokú gondolkodás szükséges. Szívesen vélekedünk úgy, hogy semmi nem éri meg a fáradságot, amit nem értünk meg első szempillantásra vagy az első fél percben, nemrégiben egy kutató, E. S. Bobinson, a lale-i egyetem tanára stopperórával ellenőrizte A múzeumlátogató viselkedését. Hatvan embert figyelt meg egy múzeumban, amelynek negyven helyiségében ezer kép függött. A leghosszabb idő, amelyet egy kép előtt töltöttek, hatvan másodperc volt. De ilyen mértékben csak egyetlen látogató bírt koncentrálni. Nyolcán tizenkét másodperc alatt elégitették ki érdeklődésüket, tizenhármán nyolc, tizenegyen hat és heten két másodperc alatt. E hatvan emberben tehát élt annyi érdeklődés a művészet iránt, hogy felkeressenek egy múzeumot; az 80
