Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

I. fejezet

a földhöz kötött szikház 1, Hazárdjátékosok paradicsoma

Valahányszor a színház jövőjére fordul a szó, úgy dívik, hogy a szónok maga alá huzza térdét, szöcskeként ugorjon át egy évszázadot és diadalmasan búgva kérjen fel mindenkit: tartsanak vele valamiféle színházi Eliziumba. Ilyenkor mindig eszembe jut, mit kiáltott Valentine, amikor felfedezte, hogy szerelmes lett: "Miféle hely ez? Nem a mennyország; csak a Matróz Szálló. Milyen időt irunk? Nem az örökkévalóságot; délután fél kettő körül járhat."Kétségtelenül izgalmas dolog beleszeretni a színház jövőjébe.De akármilyen programot tervezünk is a mézeshetekre, udvarlásunkat egy színházépületen belül kell lebonyolítani, amely épület több szempontból hasonlít a Matróz Szállóhoz: üzleti vállalkozás, amelynek ki kell fizetődnie; adó- és bérköteles telken épül, az adók pedig minden bizonnyal magasak, mert az épületnek, ámbár időnként fedelet nyújthat egy alkalmi szerelmi viszony számára, mégis valamilyen központi fekvésű vagy vonzó helyen kell elterülnie, hogy - az utóbbi esetben - állandó közönséget toborozhasson, amely élvezi a kilátás szépségét. Hogy a színház képes-e erre, az attól függ, mennyire versenyképes, ebben a konkurrencián alapuló társadalomban^ a szabadidő eltöltésének egyéb formáihoz viszonyítva; mekkora eséllyel indul harcba azért a profitért, amelyet az ipar konkurrencián nyugvó szervezete a magánvállalkozás számára nyújthat.

Azt képzelni, hogy a szinház élete csupán attól függ, milyen mértékben tud formákat alkotni a gondolatok befogadására - ez katasztrófapolitika. A színházművészet mindennemű lehetséges fejlődése délibáb, ha a szinház nem képes fennmaradni mint hasznot hajtó üzleti vállalkozás, vagy nem kap szubvenciót mint üzleti hasznot nem hajtó intézmény. Nem érdemes beszélni semmiféle szinház-71

i