Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

luk értékét költői eszközökkel emeljük ki, sőt, az ilyen törekvés valamelyest már hivalkodó magamutogatásnak számit, akárha virágot tűznénk a : gomblyukunkba, és a virágos nyelv az irodalmi dandy ismertetőjele lesz. Az irodalomtörténet korai szakaszaiban azirók úgy Írnak, ahogy az emberek beszélnek. A folyamat végén viszont úgy beszélünk, akár az irók hada, akik már nem törődnek a leirt szöveg hangzásával. A magánbeszélgetésből csak úgy, mint a szín­padi dialógusból, kivész a beszéd hetyke lendülete és zamata. A szó leértékelt valutává válik; akár a kinai rézpénzből, belőle is egy-két yardnyi kell, hogy valamennyire is jelentős tranzakciót bo­nyolíthassunk le általa; és ha valaki valamilyen gondolatot egyet­len metafora érméjével akar eladni nekünk, menten arra gyanakszunk, hogy szélhámossal vagy sarlatánnal van dolgunk; bizalmatlanul meg­állunk, beleharapunk egy érmébe, hogy aranyból van-e, vagy hozzá­­csenditjük a legközelebbi elfogadott tényhez, hogy megbizonyosod­junk róla, nem hamis pénzzel akarnak-e becsapni. Ugyanebből az okból mélyülhet el a szakadék a mindennapi beszéd és a színpadi dialógus között. A nézők általában nehezen fogadnak el a színpadról egy olyan beszélgetési formát, amely nagy mértékben különbözik a sajátjuktól. Ha hihetünk a statisztikának, mi sokkal műveltebbek vagyunk, mint dédapáink. De ők mégis évente kivonultak, hogy meghallgassanak egy Shakespeare-ciklust, mig nekünk ma állami szubvenció kell, hogy drámáit rendszeresen elő lehessen adni. Azt gyanítom, ennek az az oka, hogy ősapáink szerettek időnként egyet cifrázni az életükön; élvezettel pödörték meg bajszukat vagy ha­joltak meg mélyen egy hölgy előtt és inkább búcsúztak el úgy, hogy "Asszonyom, legodaadóbb és alázatos szolgája", semhogy két ujjúkat meglengetve azt mondanák: "Szia". Azt is gyanítom, hogy Marcus An­tonius beszédét ugyanazon okból élvezték, mint Webster vagy Sumner beszédeit. Maguk is gyönyörűséget leltek az udvarlás finomságaiban és a szárnyaló szerelmes levelek Írásában és ezért tapsolták meg a színpadon is a szépen csengő szerelmi jeleneteket, ámbátor köny­vespolcukon alighanem kevesebb antológia kinálta a világ költésze­tének legjavát, mint a miénken. A költészet színházainkban ma nem azért fehér holló, mert mi nem tudunk költőket kitenyészteni, ha­nem azért, mert nem vágyódunk olyan szórakozásra, amelynek során a kimondott szó visszhangját és színeit élvezhetnék. Megerőltető szá­lúi

Next

/
Oldalképek
Tartalom