Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
murikra, hogy ritmikus, hangsúlyos vagy ékesen csengő beszédet hallgassunk, mert már nem tartjuk fontosnak, hogy magunk is értsünk az alapvető hangsúlyok és a nyomaték tudományához és ezért nincs mércénk e tudomány értékeléséhez. A múlt század költője gyakran szorítkozott könyvdrámák alkotására, amelyeket nem szánt színpadi előadásra, és ezért elvesztette az öröklött adományt, hogy történeteket drámai formában mondjon el. A mai költő még könyvdrámák Írásával is ritkán kísérletezik. Drámaírók, akik mesterségük fogé.sainak elsajátításával közönséget szereztek, gyakran megpróbálkoznak azzal, hogy drámai költőkké váljanak. De nagyon kevés olyan költő, aki költészetével toborzott közönséget, próbálkozik meg azzal, hogy drámaíró legyen. Tudják, hogy az ő közönségük a színházban már nem lelhető fel és ők azzal a feltétellel művelhetik a költészetet, ha nem mondják ki hangosan. Az Srzsébet-kori dráma metafóra-gazdagságára ma úgy tekintünk visasza, mint a színház egészségének jelére. Ez a bőség azonban nem a festett diszlet hiányából fakadt, amelynek következtében a közönség arra kényszerült, hogy a fülével lásson. Ugyanilyen szinpompás volt a korabeli olasz és francia szinház dialógusa is, pedig ez gondosan kifestett díszletek előtt hangzott el. A költői beszédforma uralma a X¥I. és XVII. század színházában abból fakadt, hogy akkoriban az élmény legkönnyebben hozzáférhető leteteményese még mindig a kimondott szó volt.. A nézők például nem ismerhettek meg Rómát az újságok vasárnapi képes mellékletéből, az illusztrált világtörténeti kézikönyvekből, a Mindenki Enciklopédiájának különböző kiadványaiból, vagy olcsó antológiákból; ha a klasszikus pompáról és fenségről képet akartak alkotni, úgy annak élőszóban elhangzó leírásához folyamodtak. Ezt a leírást pedig a legkönnyébben a színházban kaphatták meg; itt Róma a fülük hallatára elevenedett meg, olyan emberi lények ajkán, akik a feltevés szerint ott éltek; mint ahogy az Újvilágról szerzett tudásuk is úgy gyűlt ösasze, hogy a szomszédos kocsmában meghallgatták: mit mond az Aranypartról vagy Amerikából frissen megtért matróz a vademberekről és a furcsa áüLlatfa jókról. A közönség hatalmas többsége sem nem utazhatott, sem nem olvasott, és ezért élménykörének mindennemű kibővülése nagy mértékben a beszédtől függött; a beszédtől, amelyet telezsúfoltak minden elképzelhető ritmussal és képpel, hogy minél 102
