Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
ténylegesen közvetített tudástól, mint a szöveg kádenciáitól. A happy end, amelyet a színházban állandóan keresünk, azt jelenti, hogy megbékéltünk saját emberi sorsunkkal. Nem azért élvezzük a tragédiát, mert megrikat; azért sirunk, mert úgy érezzük,hogy a Hamletben vagy Hekubában megtestesülő sors-eszme ránk is vonatkozik. Nem azért mulatunk a vígjátékon, mert nevetünk: azért nevetünk, mert egy pillanatra sikerül bölcsebbé válnunk, mint azok a bolondok, akik a színpadon kiteregetik előttünk bolondságukat. Valaki azt mondotta, hogy csak harminchatféle drámai cselekmény létezik s minden drámai mese szükségképpen csak variálja e harminchat séma valamelyikét. Ugyanigy elmondhatjuk, hogy mindazon drámák, amelyek nem menekülnek el az emberi tapasztalat valósága elől, egy kettős téma tragikus és komikus variációjára épülnek; ez a kettős téma pedig a jó és a rossz természete, a bölcsesség és a balgaság jelentése. A cselekvés mechanizmusa, az élet szokásos gesztusai - evés, ivás, szeretkezés vagy gyilkolás - egyik korról a másikra egyhangú hasonlóságot mutatnak. Az emberi test mozdulatai legfeljebb csak az akrobatikában nyújtják az újdonság varázsát. Ha a színház csak a gesztuson, a pantomimen és az arcjátékon épülne, akkor a színjátszás csupán egyfajta tánc lenne. Az emberi cselekvést a különféle vezérlő célok, a különféle irányitó istenségek avatják drámává. Minden olyan korszakban, amikor a színház igazán életképes, a cselekmény egyben utbaigazitás, hogy megtalálhassuk helyünket a természetben és a társadalomban, tisztázhassuk viszonyunkat az istenséghez vagy saját lelkiismeretünkhöz . A színházban merő szórsz álhas ogat ás minden olyan megkülönböztetés, amely a "belső" aktualitást elválasztja á "külsőtől". A dráma belső aktualitása, azaz igazsága nem csupán a dráma formájában vagy előadásmódjában van szervesen jelen, hanem a közönség vágyaival való találkozás által születik meg. A kilencvenes években egy szocialista bérmunkás-csoport, nyomdászok, szerelők, ácsok és varrónők, megalapították a berlini Volksbühnét és itt Anzengruber, Zola, Strindberg, Hauptmann és Ibsen drámáinak előadását szubvencionálták, mert ez hozzá tartozott a gazdasági és 84
