Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
politikai felszabadulásért vívott küzdelmükhöz} és a realista és naturalista drámák széles skálája azonnal óriási jelentőségre tett szert. Hauptnann paraszti takácsainak sziléziai dialektusa prófétikus csengést öltött, mégpedig nem azért, mert szavaik tudatos szocialista propagandát tartalmaztak, hanem azért, mert bennük egy művész érdektől mentes megfigyelései erősitették meg, hogy szükség van valamilyen meghatározott kiutra és támogatták azt a hitet, hogy a modern élet belső aktualitása megfelel a marxista tanitás elképzelésének. A német munkásosztály egy része igényelte, hogy hitét a munkásosztály forradalmának egy meghatározott tanában ily módon megerősítsék; ezért a naturalista drámairás szert tehetett arra a hagyományos funkcióra, amely már akkor jellemezte a műfajt, amikor a görög drámaÍrók ki akarták békiteni az embereket az Olümposz által rájuk rótt végzettel. Amikor viszont ugyanez a drámaciklus más vágyak és igények mérlegére kerül, akkor könnyen lehet, hogy mindössze helyi gyilkosságok, öngyilkosságok és lázongások színes krónikájának tekintik. Legtöbbször azért megyünk színházba, hogy kiszökjünk önmagunkból. De időnként azért megyünk oda, hogy felfedezzük, mit okulhatunk az emberi szenvedés látványából, és a nézőtérre lépve eláraszt a mélyen bennünk rejlő szomjúság a gyógyító bölcsességre. A színházban megszerezhető legalapvetőbb kielégülés ugyanabból a forrásból fakad, mint áhitozásunk a színházi sztereotipiák vigaszára: saját egyéni életünk nem kielégítő voltának érzékeléséből. Felül akarunk emelkedni egyéni korlátáinkon és mélyebb élményekben akarunk osztozni, mint amilyenek nekünk osztályrészül jutottak; és ezek az élmények, mihelyt szemünk előtt testet öltenek, olyan közvetlenek és érvényesek lehetnek, akárha a sajátjaink volnának. Enyhülést szerzünk önmagunkkal való tartós elégedetlenségünkre, mégpedig nemcsak azáltal, hogy felismer jük:3egtöbbször nem tudjuk kifejezni emócióinkat, hanem azzal is, hogy, belátjuk: szerelmünk és gyűlöletünk, örömünk és bánatunk felszínes, sőt talán trivális volt. A színésszel való azonosulást, amely egyenértékű a valóságtól való meneküléssel, kiszorítja az azonosulás a szinész által közvetlenül vagy közvetve kifejezett hittel és gondolatokkal; sikerült megragadnunk valamiféle tipi-85
